Délmagyar logó

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra 0°C | 11°C Még több cikk.

Nem talált jogsértést a kormányhivatal a Gesztenyeliget Lakócentrumban

Szeged - Nem szociális intézmény a szegedi Gesztenyeliget Lakócentrum, jogi szempontból inkább a társasházakhoz hasonlít. Az ott élők a működtetéssel kapcsolatos kifogásukat ezért polgári jogi eljárásban tisztázhatják a tulajdonossal - ez az álláspontja a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak a Gesztenyeliget Lakócentrum ügyében.
A lakók közössége és a működtető azért került szembe egymással, mert a 33 ezer forintos díj, amelyet az alapvető közös költségekre kellett fizetni, nyáron 60 ezerre emelkedett. A többség tiltakozott, és továbbra is csak a 33 ezret fizette. Többen átnézték a lakócentrum szolgáltatásait, majd a víz-, a fűtés- és az áramszolgáltatás számlázása miatt is kifogást emeltek. Többek között furcsának találták, hogy valaki ötször egymás után ugyanolyan összegű villanyszámlát kap. Augusztus végén a lakók a kormányhivatalhoz fordultak, vizsgálatot kérve.

A tulajdonos azt mondta, az alapszolgáltatási díjat azért kell emelni, mert a költségek és a munkabérek is jelentősen megemelkedtek. Tudomásul vette a tiltakozást, és egyeztet a lakókkal arról, hogyan lehet a díjat részletekben emelni.

A kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága megvizsgálta a vállalkozás víz- és hőmennyiségmérésével, számlázásával, elszámolásával kapcsolatos gyakorlatát. Ellenőrizte a közműdíjak megállapításával, a reklámtevékenységgel kapcsolatos kereskedelmi magatartását – és nem állapított meg fogyasztóvédelmi jogsértést.

„Álláspontunk szerint a villamosenergia-szolgáltatást illetően hatáskörrel nem rendelkezünk, ezért áttétellel éltünk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz az ügy azon részében, mely a villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozott. E körben a MEKH-nek szükséges azt ellenőriznie, hogy a vállalkozás engedélyköteles tevékenységet végez-e, rendelkezik-e engedéllyel a villamos energia továbbadásában, továbbértékesítésében" – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második világháborús félhomály - Az utolsó üzlet a döntések darabja

Második világháborús félhomály - Az utolsó üzlet a döntések darabja
Egy rövidital, pár cinikus megjegyzés. Ettől sokkal több Az utolsó üzlet, de túl kell látni a családi hacacárén, hogy eljussunk az egyéni vívódásokig. Tovább olvasom