Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 21°C | 32°C Még több cikk.

Szegeden forgat Szabó István - Kitiltották a Deák Ferenc utca egy részéről az autókat szombat estig

Szeged - Ma reggeltől szombat késő estig nem lehet parkolni a Szegedi Nemzeti Színház környékén, filmforgatás miatt tiltják ki az autókat - derül ki a kihelyezett felhívásokból. Információink szerint Szabó István új alkotásához, a Zárójelentéshez forgatnak jeleneteket.
Igaz, kérdésünkre nem erősítették meg, hogy Szabó István Oscar-díjas filmrendező új filmjéhez forgatnak jeleneteket, ám a Szegedi Nemzeti Színház közösségi oldalának augusztus 8-ai posztjából kiderül, hogy a filmrendező Koltai Lajos Európai Film- és Kossuth-díjas operatőrrel, Sándor Pál Kossuth-díjas producerrel, valamint Kentaurral, azaz Erkel László Dömötör-díjas Érdemes Művésszel látogatást tett a nagyszínházban.
 
Már augusztus elején terepszemlét tartottak a nagyszínházban. Fotó: SZNSZ
Már augusztus elején terepszemlét tartottak a nagyszínházban. Fotó: SZNSZ

A Filmalap közleményében pedig azt írja, hogy Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly és Kerekes Éva főszereplésével készül Szabó István új filmje, amelynek forgatása a hét elején kezdődött. A Zárójelentés gyártását 561,8 millió forinttal támogatja a Filmalap, a bemutatója pedig 2019 második felében várható.

Az érdeklődők pénteken 21 órakor a nagyszínházban személyesen is találkozhatnak Szabó Istvánnal, Sándor Pállal és Koltai Lajossal a Film – színház – opera című, a magyar dráma napjához kapcsolódó esten, amelynek házigazdája Barnák László, a teátrum főigazgatója lesz.

A nagyszínház melletti, Deák Ferenc utca 11–19. szám közötti szakaszon azonban ne keressen parkolóhelyet senki, csütörtök reggeltől szombat késő estig lesz tilos ott megállni a kihelyezett táblák és figyelemfelhívó feliratok szerint.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszakapták az autósok a szegedi nagykörutat

Visszakapták az autósok a szegedi nagykörutat
A szeptemberi iskolakezdésre csak egy-egy sávon nyitották meg a gépjárműforgalom előtt a nagykörút Mars tér környéki szakaszát, a 250 millió forintos beruházás azonban befejeződött, így az autósok ismét birtokba vehették a forgalmas főutat. Tovább olvasom