Délmagyar logó

2019. 01. 17. csütörtök - Antal, Antónia 0°C | 11°C Még több cikk.

Tizenhét éve vonultak ki Szegedről a szovjet katonák

Szeged - Közel ötven év megszállás után 1991-ben hazamentek a szovjet katonák. Február 13-án lesz 17 éve, hogy a szegedi „orosz laktanyában" állomásozó bakák kivonultak a városból.
A dorozsmai vasútállomáson várakozó szerelvényen alig száz, Szegeden szolgáló katona várta az indulást, miközben a szovjet bakákat búcsúztató meghívottakat a Déli Hadseregcsoport díszzászlóalja és zenekara szórakoztatta. A kivonulás történelmi pillanatára alig néhány százan voltak kíváncsiak.

A kiskundorozsmai vasútállomáson – különösebb csinnadratta nélkül – 1991. február 13-án intettünk búcsút a szovjet katonáknak. Az ünnepségen a város vezetői, valamint a francia, belga, német, jugoszláv és csehszlovák katonai attasék vettek részt.

Se csinnadratta, se hőzöngés

A történelmi pillanatra nem csak a hivatalos meghívottak voltak kíváncsiak. Rajtuk kívül még közel százan gondolták úgy, ők bizony megnézik, amikor vonatra szállnak az orosz bakák. A „tömeg" nem hőzöngött, nem gyalázkodott. Volt, aki egy-egy szál virágot adott a masírozó katonáknak és olyan is akad, aki egy üveg vodkát dugott volna a hazafele tartó egyenruhás zubbonyába, ajándékként.

A demokrácia kezdete volt, mikor az 1956-os forradalom követelése megvalósult, és a második világháború után itt ragadt szovjet katonák kivonultak Magyarországról. Fotó: Gyenes Kálmán

– A kivonuláskor legfeljebb, ha száz Szegeden szolgáló szovjet katona lehetett jelen, de ők már felszálltak a vonatra, amikor a fővárosból Dorozsmára rendelt Déli Hadseregcsoport díszzászlóalja masírozott, miközben a katonai zenekar indulókat játszott – emlékezett vissza a 17 évvel ezelőtti vszerdára a katonai ügyészség vezetője, Lele András.

A sebtiben összetákolt díszemelvényen Lippai Pál, Szeged akkori polgármestere is beszédet mondott, miután Silov altábornagy röviden éltette a katonáit, akik „kisegítették a lakosságot az árvizeknél és a betakarítási munkák idején".

Tolmácsolatlan sérelmek

– Magam a magyar embereket ért sérelmekről beszéltem. A megerőszakolt asszonyokról, az orosz katonák rablásairól és a „málenkij robot"-ról. Az orosz tolmácsnak nem is nagyon akaródzott fordítani a mondataimat. Közben a makói MSZMP-sek a „Marosba vele" és az „akasszák fel!" kiáltásokat zúdították felém. Végül azzal zártam a beszédemet, hogy félre kell tennünk a sérelmeinket, mert elemi érdekünk a jó szomszédság, hiszen földrajzi helyzetünket nem magunk választjuk meg – elevenítette fel szónoklatát az egykori polgármester.

Szorongók és megkönnyebbülők

A makói MSZMP képviselői – lehettek vagy húszan – vörös zászlókat lobogtatva szomorkodtak, hogy végleg itt hagynak bennünket a szovjet csapatok.

– Olyasmit érezhettem, mint a keletnémetek '89-ben, a berlini fal lebontásakor. A mi társadalmunk számára a demokráciát a szovjet csapatok kivonulása jelentette. Ettől a pillanattól kezdve élünk, és kell, hogy éljünk az önrendelkezés jogával – beszélt a kivonulásról Ványai Éva, aki akkoriban a város alpolgármesteri tisztségét töltötte be.

A szovjet bakákat búcsúztató meghívottakat a Déli Hadseregcsoport díszzászlóalja és zenekara szórakoztatta. Fotó: Gyenes Kálmán

A szegedi laktanya utolsó ezredparancsnoka, Tyityerjatnyikov is integetett a dorozsmai állomásról kiguruló szerelvényről. Nem sokkal később Szatymaznál leszállt a vonatról, hogy aztán gépkocsival visszaszállítsák Szegedre, az ünnepséget követő búcsú bankettre.

Ványai Éva a szegedi orosz laktanyában rendezett ünnepségre is hivatalos volt. A fogadás díszletei mögött látta, hogy milyen katasztrofális állapotokat hagytak maguk mögött az elnyomó nagyhatalom képviselői. A lepusztított lakások látványát, az olajjal szennyezett területet és a szétszerelt gépházat a frissen meszelt falak, és a szépen terített svédasztal sem palástolhatta.

Öthalmi laktanya

A szovjet katonák bázisa, az öthalmi laktanya fénykorában 1800-2000 egyenruhást, köztük háromszáz tiszt és azok családjának volt otthona. Néhány tiszt az egykori Tolbuhin sugárúton, a mostani Kálvária sugárúton, a mai földhivatal helyén lakott. A tisztek és a parancsnokok átlagosan öt évig maradtak Magyarországon. A majd kétezer fős sorállományhoz tartozók két évig szolgáltak itt, mostoha körülmények között. A 80-as években megszaporodott a szovjet katonák által elkövetett bűncselekmények száma, ezért külön katonai ügyész, Lele András foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Az akkori jelentésekből kiderül, hogy a hivatásos állomány szívesen üzletelt benzinnel, szénnel, színes televízióval, egyenruhával és csizmával, míg a sorkatonák jellemző bűncselekményének a lopás számított.

A krónikás szemével

Dorozsmán és a  szatymazi állomáson is hosszasan vesztegelt egy-egy szerelvény, amely a „ruszki" katonákat vitte el a laktanyából. Szó szerint könnyeztek, sírtak, amikor megmozdult a vonat, integettek, néhányan a viszontlátás reményében megkockáztattak egy daszvidányiját. Előtte elmondták, nagyon jól érezték itt magukat, a magyar az barát. Fogalmuk nem volt, hogy hová telepítik őket. A tudósítók beléphettek a laktanyába is, amely épületei elképesztően lepusztult állapotban voltak. A fogadáson a szovjet katonai vezetők a békére és a barátságra emelték poharukat – emlékezett vissza az eseményekről egykor tudósító kollégánk, V. Fekete Sándor.

Olvasóink írták

  • 18. Carlo 2008. február 10. 22:07
    „elolvastam az összes bölcs hozzászólásokat
    ........ én már nem is szólok hozzá,mit koptassam a billentyűket
    ez is csak olyan , mint a foci, mindenki ért hozzá, de rendesen csinálni az smafu
    s akik meg csinálják, saját zsebükre , azok csúfak és gonoszak, de ha TE csinálnád, TE sem lennél különb............. nézz csak magadba, rájössz bizony Carlonak igaza van

    s mi jár kinek igaza van? .......bizony,. a szája csak”
  • 17. imre 2008. február 10. 21:31
    „Viszont magamnak a rosszallásomat fejezem ki helyesírási hibám miatt.”
  • 16. anonym 2008. február 10. 20:36
    „itt vagyok !
    Az úgymond ," itt hagyott bérencek " minden párt soraiban vannak, csak egy kicsit átkozmetikázták magukat ! Különben róluk is szavazással döntöttetek, ahogy a NÁTÓ-ról is !
    Mindkettőről te is szavazással döntöttél .”
  • 15. imre 2008. február 10. 14:48
    „Mil 14. sorszámú hozzászólása a téma alapját érintően rendkívül találó, elismerésemet felyezem ki érte.”
  • 14. Mil 2008. február 10. 11:01
    „A jelenlegi tisztán versenyszellemű piacgazdaság párosulva a technikai civilizáció adottságaival mára azt eredményezte, hogy a fejlett ipari országokban nagyjából a lakosság 10%-a elvileg minden probléma nélkül meg tudja termelni az egész népesség számára szükséges javakat. A 90%-nak gazdasági értelemben csak mint fogyasztónak jut szerep.
    Ez oda vezethet, hogy különösen az alsóbb, képzetlenebb néposztályok egyszerűen totálisan feleslegessé válnak, egyetlen feladatuk a fogyasztási cikkek, szappanoperák és bulvárszemetek falása lesz, az agyukat akár ki is operálhatnák.
    Félő, hogy ez tényleg a társadalom elkorcsosulásához, ugyanakkor súlyos kasztosodáshoz vezethet. Kérdés, meg lehet-e állítani, vagy törvényszerű ez az út?
    Lehet, hogy az államnak vissza kellene térnie az utak lapáttal-talicskával építéséhez? Nem biztos, hogy ostobaságok ezek!”
  • 13. Mil 2008. február 10. 10:58
    „Azért az is elgondolkodtató, hogy mióta NATO tagok vagyunk, belemászunk olyan dolgokba, amihez az égegyadta világon semmi közünk nincsen. Mert ez az elvárás ugyebár. A ruszkiknak voltak ilyen elvárásaik? Irak, Afganisztán. Anno nem kellett Afganisztánba mennünk, most igen. Mondjuk, most se kéne, de seggnyalásként ott vagyunk, ezzel kompenzálva a 0 hadseregre költött összeget.
    A ruszki katonák meg qvázi csicskák voltak inkább, mint mrgszállók :) Nem sírom én vissza egyébként, de egyáltalán nem vagyunk előrébb azzal, rendszert váltottunk. Látszat fejlődést értünk el hitelből.”
  • 12. Jikanv 2008. február 10. 10:17
    „Veletek az a baj hogy semmi se jo. Ha ez van akkor miert nem az van, ha az van akkor miert nem ez van.
    Az a helyzet hogy senki se teszi a falatot a szadba hanem magadnek kell ki okoskodnod hogy is kell azt csinalni. Ha keptelen vagy ra akkor sajnos mindig mast kell megkerned hogy etessen. Legtobb kozuletek keptelen sajat maga megelni. Mind tudtok panaszkodni meg mast okolni a bal szerencsetekert de neztetek mar onmagatokba??

    Kritizaltatok mar magatokat?? vagy csak mindig mast kritizaltok hogy az miert ott van ti meg miert itt vagytok??
    El gondolkoztatok mar rajta hogy az osztaly hulyeje miert milliomos, ti meg az osztaly okosai miert segelybol eltek?

    Mielott lehulyeztek akarkit is talan jobb lenne egy kicsit magatokba nezni es megkerdezni magadtol hogy" hmm, hol is rontottam el?".

    Talan es csak talan, kapsz ra valaszt es ha hulye vagy, (mert a hulye nem tudja hogy nem lehet es addig csinalja mig sikerul neki, az okos viszont el se kezdi mert az mar elore tudja hogy azt nem lehet) akkor talan megtudod valtoztatni az eleted avval kezdve hogy masoknak elismerest nyujtasz azert amit elertek es elkezdesz toluk tanulni es nem lehulyezni oket azert mert ok iranyitjak a te eletedet. hisz akkor ki a hulye?? nehez elviselni igaz?!

    Na Amen ratok es ragodjatok es ocsmanykodjatok masokat es bizonyitsatok magatoknak azok miert olyan okrok meg hulyek meg agyalagyultak, ti meg miert vagytok annyira okosak.

    Bennem bizhattok en Doktor vagyok!”
  • 11. Cc 2008. február 10. 09:24
    „Ahogy a félhülye pártvezér harsogta: kimentek a tankok, bejöttek a bankok. Vajon mikor látjuk a bankokat kitakarodni? Most, hogy a maradék vagyont játszák át az öngondoskodás jegyében.”
  • 10. Itt vagyok 2008. február 10. 09:14
    „Igen kivonultak a szovjetek, de a bérenceiket sajnos itt hagyták a parlamentben.”
  • 9. imre 2008. február 10. 08:23
    „A hozzászólásokat olvasva kérdezem: Kell ennél jobb társadalom helyzetkép?”
  • 8. Imrebácsi 2008. február 10. 07:34
    „És eltelt-e 5 esztendő idegen katonák nélkül? Emlékezzünk rá, Orbán Viktor harsogta: amig idegen katonák vannak hazánkban, ..stb. Nagy Imre temetésén. Bő nyállal hatalmas nyelvel csaltuk be a NÁTO-t. "14 nemzet gyakorlatozik Táborfalván" írta a Délvilág akkoriban. Taszáron szálltak fel a bombázók (bár bőszen tagadták), amelyek bombázták Szabadkát, Novi Sádot, szégyen gyalázat. És ezt nevezik egyesek FELSZABADULÁS-nak.
    Én aztán utáltam az oroszokat, de 1970-ben talán ők mentették meg fél Tiszántúlt az árvíztől. Ott voltam, láttam. A mostani nagy árvíznél hány amerikai katona volt a gáton? Tévedés! nem sírom vissza az oroszokat, de útálom a mostani megszállókat, repülőtér használókat, NÁTO bázis és lokátor építőket, környezet szennyezőket, kerozint a levegőbe kiengedőket, de főleg azokat a HAZAÁRULÓKAT, akik mindzeket beengedik hazánkba!!!”
  • 7. Hozzászoló 2008. február 10. 07:34
    „Mennyivel csökkent azóta fegyverkezésre költött pénz összege, mi kerül a negyvenegynéhány éves hivatásos katonák tömeges nyugdijaztatása. A nato elvárásainak megfelelő ugymond profi hadsereget fenntartani, ahol még az örzést is külön vállalkozásban végzik, stb.
    Lassan eljutunk oda aki a renszerváltás elött volt sorkatona kárpotlást kapjon a személyes szabadsága korlátozása és rákényszerített katonai szolgálat miatt. Miért is ne!
    Ha már”
  • 6. suhym 2008. február 10. 07:16
    „1991. febr.13. a FELSZABADULÁS napja!!!!”
  • 5. MACI 2008. február 10. 01:25
    „Jaj, de jÓÓ!!! Megint egy szép évfordulóÓÓ!! Aki szereti a megszállást és elnyomást most sírjon, mert elmentek a drágák!!! Pedig olyan szép időszak volt!!! Kb. 40 évig szerettük Őket! Róluk szólt énekünk! Hova tŰntek, merre mentek, nyomaikat hol keressem??? Nem-e talán magyar földön lelem féltett nyomaikat??? Sajna itt van! Megtaláltam.”
  • 4. anonym 2008. február 09. 20:43
    „Kimentek a szovjetek . Kik jöttek helyettük ? Rosszabbak ! Olyanok , mint Te Cecília ! ! Aki képes lenne a saját fajtáját megfolytani , agyon verni. Inkább a szovjetek ,mint az ilyenek mint te ! Ne panaszkodj ,mert úgy látom jól megy dolgod ! Őszinte részvétem a családodnak!”
  • 3. Mil 2008. február 09. 20:29
    „MEgbánjuk mi még a rendszerváltást. A kapitalizmus a pusztulásba vezet. A legalantasabb emberi ösztönökre épül működése, kapzsiság, a másik átverése, lehúzása, kihasználása.. ÉS az esztlene fogyasztás, az állandó növekedési kényszer. HAmarosan bukása várható.”
  • 2. herGott 2008. február 09. 20:28
    „Örültem és bizakodtam,hogy milyen jó lesz szabadok vagyunk és jön a jólét! Jólét helyett jött egyik kormány a másik után és jól kicsesztek velünk KIVÉTEL NÉLKÜL! Megtapasztalhattuk a demakráciát! Szerintem ettől még a népi is jobb volt! Nem az volt a jó ez a rossz!Ez a polititikusok, bűnözők,ügyeskedők demokráciája!”
  • 1. S.grandpierre Cecília 2008. február 09. 18:43
    „Egy jó hír! Végre! És kik jönnek helyettük?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vagyonukról vallottak a szegedi városatyák

Szeged - Ha a tíz legtehetősebb szegedi városatya összeadná a tavaly megtakarított pénzét, meg… Tovább olvasom