Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Ügyfélbarát kiszolgálás a cél a kormányablakban - a szegedi az országban a legnagyobb

Átlagban hét perc alatt intézhetjük el ügyeinket a megyei kormányablakokban. A várakozási idő is csökkent, pedig összesen 2500 fajta ügyet intézhetünk a 12 kormányablakban.
Többen vagyunk úgy, ha hivatalos ügyet kell intéznünk, hogy halogatjuk, mondván, hosszú a sor, mogorva az ügyintéző. Ma már a közigazgatásban más a helyzet: a kormányablakokat csaknem minden hivatali ügyben felkereshetjük. Csongrád megyében 12 kormányablak működik, ahol összesen 1 millió 252-en fordultak meg 2018-ban. A szegedi Rákóczi téri ügyfélszolgálat az országban a legnagyobb, több ügyet intézhetünk itt, mint máshol. Ennek ellenére a várakozási idő a töredéke annak, mint amit korábban a Huszár utcában tapasztalhattak a szegediek Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője elmondta, a kormányablak nem csupán egy szerve a hivatalnak, amelynek működnie kell, hanem egy olyan hely, ahol az állami szolgáltatás elérhető az emberek számára. – Az elvárások, a körülmények minden kormányablakban egyformák, az ügyintézők szakmai és kommunikációs felkészültsége is egységes: a feladatok ugyanazok, és a cél is azonos, ami nem más, mint az elégedett ügyfél – magyarázta a szakember.
A megyei kormányablakokban tavaly összesen 1 millió 252-en fordultak meg. Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője ma már ritkábban ül az ügyfélszolgálati pultban, ám ha az ügyfélszám megkívá
A megyei kormányablakokban tavaly összesen 1 millió 252-en fordultak meg. Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője ma már ritkábban ül az ügyfélszolgálati pultban, ám ha az ügyfélszám megkívánja, megteszi. Fotó: Kuklis István
Szegeden tágas kormányhivatali épület, a megfelelő infrastruktúra is segíti a rugalmasabb kiszolgálást. – A várakozási idő és a körülmények is kulturáltabbak ahhoz képest, ami a korábbi, Huszár utcai épületben volt. Átlagosan 7-8 percig tart egy ügyintézés. Az emberek igényeihez igazodik nyitvatartási időnk is, hiszen a három szegedi kormányablakban az ország egyik leghosszabb nyitvatartásával, kedden, szerdán és pénteken reggel 8-tól este 8-ig várjuk az ügyfeleket – részletezte a hivatalvezető.

Kiemelte, a megye minden kormányablakában vannak extrák – olyan szolgáltatások, amelyekért korábban utazni kellett. Hódmezővásárhelyen és Kisteleken már földhivatali ügyeket is intéznek a kormányablakban, és ugyanitt már adóügyekben is el lehet járni, a NAV-ablaknak köszönhetően. Heti egy alkalommal pedig egészségbiztosítási, nyugdíjbiztosítási és családtámogatási ügyekben szakügyintézők várják az ügyfeleket minden megyei kormányablakban.
Születéstől a nyugdíjba vonulásig

A Rákóczi téri ügyfélszolgálat abban is egyedülálló, hogy a klasszikus kormányablak mellett itt kapott helyett a családtámogatási társadalombiztosítás, valamint a foglalkoztatási osztály ügyfélszolgálata. Így az állampolgárok a születéstől a munkaügyek intézésén át a nyugdíjba vonulásig bármit el tudnak intézni egy helyen. Abban is „leg" a szegedi, hogy itt van a legtöbb munkaállomás az országban: egyszerre összesen 50-en tudják kiszolgálni az ügyfeleket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesz, aki továbbvigye a hagyományt - hamarosan véget ér az első papucshímző tanfolyam

Lesz, aki továbbvigye a hagyományt - hamarosan véget ér az első papucshímző tanfolyam
A kézzel készülő szegedi papucsok hímzői már csak néhányan vannak, nagy szükség van arra, hogy… Tovább olvasom