Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Szabadtéri koncerttel ünnepli a tavaszt a Dirty Slippers

A zenekar régi bakancslistás álma teljesül a budapesti nagykoncerttel.
Még január végén indult a Dirty Slippers idei turnéja, s azóta is töretlenül koncerteznek országszerte. A február elején megjelent "Már nem" című videoklippel újra a képernyőkre kerülő fiatal zenekar nagyon nagy tervekkel vágott bele a 2017-es évbe. Új videoklipeket, nagyszabású turnét és új dalokat (majd jövőre nagylemezt) is ígértek a rajongóknak még év elején a srácok - írja a zene.hu.

A zenekar a téli időszakban több teltházas koncertet adott budapesti klubokban, de bízva a jó idő megérkezésében, egy igazi szabadtéri nagykoncertre készülnek.

Erről a portálnak a zenekar vezetője Lobó-Szalóky Lázár a következőket mondta:

Régi nagy bakancslistás vágyunk egy budapesti igazi szabadtéri nagykoncert, boldog vagyok, hogy ez április 27-én végre megvalósulhat. A Mikszáth-tér egy olyan patinás, egyetemi negyedben levő pezsgő helyszín, aminél azt hiszem keresve sem találhattunk volna jobbat. Az időpont is nagyon kedvező, hiszen csütörtökön  kora este (5 óra után) lesz, így a fiatalok mellett a családokat is várjuk a rendezvényre. Természetesen egy nagyon erős számlistával készülünk, így mindenkinek egy feledhetetlen estét szeretnénk nyújtani, hiszen ez lesz az első önálló szabadtéri nagykoncertünk a fővárosban. A szervezőkkel mindenkit maximálisan szeretnénk kiszolgálni, így aki bulizni, táncolni szeretne az a színpad előtt természetesen megteheti, aki viszont ülve szeretné nézni a bulit, a Zappa Caffe kiváló teraszáról egy remek ital társaságában élvezheti a koncertet. Az időjárás is az előrejelzés alapján tavaszi lesz, szóval ez sem lehet akadály.

Nagyon készülünk már az estére, mérföldkő lesz ez nekünk, szeretnénk a maximumot kihozni a közönségből és magunkból is. Rengeteg nagy dobással és meglepetéssel készülünk még idén, minden információ megtalálható a www.dirtyslippers.hu oldalunkon!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világ legszebb kutyája egy magyar Skótjuhász

A világ legszebb kutyája egy magyar Skótjuhász
Egy nagyon kedves és vidám kutyáról van szó, amely a fajtájából is adódik. Pici kora óta arra… Tovább olvasom