Délmagyar logó

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Parkolás a kerékpársáv mellett

Szeged - A kerékpársáv mellett sem szabad megállni, és ehhez nem szükséges tiltótábla - hívja fel tudósítónk a figyelmet.

A kerékpársáv mellett sem szabad megállni, és ehhez nem szükséges tiltótábla - hívja fel tudósítónk a figyelmet.

A KRESZ értelmező könyve szerint: "a kapaszkodó-, a gyorsító-, a lassító-, az autóbusz forgalmi sávok, a kerékpársáv és az autóbuszöböl az úttest részei, ezért a mellettük lévő forgalmi sávon is tilos a megállás(mivel nem teljesülne a szabály, hogy az úttest szélén kell megállni)."

Fotó: atomboy
A troliból készült a felvétel. Fotó: atomboy

Tudósítónk szombat délután készítette a képeket, melyeken látható: a szürke autó parkolt, a szűkös hely miatt a trolivezetőnek várnia kellett, míg a kék "dobozos" hátra nem tolatott.

A kerékpársáv az úttest része. Fotó: atomboy
A kerékpársáv az úttest része. Fotó: atomboy


- Remélem, bekerül a tudósító rovatba, mert már évek óta mindennapos a probléma, nemcsak a kerékpárosokat veszélyezteti, hanem akadályozza a közlekedést is, különösen a tömegközlekedési járművek vezetőit - írja olvasónk.

Olvasóink írták

71 hozzászólás
  • 71. Zsoltee0716 2010. december 24. 19:29
    „Ja ma rá néztem a Gutenberg utácra is iszonyat durva! Szét vannak csúszva a klinker téglák. hullámos lett a terheléstől! De hát jó ez így 12t-val is be lehet hajtani. Tavaszra talán le lesz zárva újra, hogy garanciába helyre hozzák az egészet!!”
  • 70. Zsoltee0716 2010. december 24. 19:21
    „Mars téren(Nagykörúton) a busz öbölnél is van egy várakozni tilos tábla! Akkor ott hol lehet megállni az öbölben vagy a mellete lévő forgalmi sávban?”
  • 69. csiperke73 2010. december 24. 10:59
    „A belváros sem érdekli őket,miért pont a csongrádi sugárúton raknának rendet !”
  • 68. Csirén 2010. december 20. 14:42
    „Miért kellett a kék dobozosnak hátratolatni, ha nem állt. Ha folyamatosan halad, a troli ki tudja kerülni, miután a "´kék dobozos " elhaladt mellette.”
  • 67. kispacni 2010. december 16. 18:50
    „Talán egyetlen gondolatot fűznék csak még az egészhez. A legnagyobb baj valóban azzal van, hogy a közlekedésrendészet meg sem próbál rendet tenni az országban. Két dologra futja az erőjükböl:

    1.Megszervezik ezek a csinadratta akcioit, amikor a tévé előtt bebizonyítják, hogy milyen ....., begyüjtenek valemenyyi pénzt
    2. Bokorrendőrként elbujnak olyan helyeken, ahol szinte mindenki szabálytalankodik de ennek semmi veszélye nincs. Városok kifelé vezető szakaszainm ahol ház sincsen, és ott mindekit lemszelnek 60-70-el.

    Viszont annyira nem érzi senki, hogy egy koncepciót építenek, hogy megfegyelmezzék a mindennapos nyilvánvaló szabálytalanságokat. Városon belül:
    Senki nem törödik a pirosra átváltó lámpánál átszlisszoló autokkal. senki nem törödik a zebrák védelmével. Senki nme foglalkozik az indexelesé hiányával.
    Városon kívül senki nem törödik a zsinorban előző barmokkal, az autópályán a seggedbe jövő álattokkal akik villognak, hogy enged el őket.
    És hadd sne soroljam még mivel.
    Pedig nagyon könnyen meg lehetne fékezni, az autpmata trafipaxokkal, auotamata forgalomfigyelő kamerákkal stb. Erősen hiszek már én is abban a összeesküvéssterű véleményben, hogy ez szándékos. Nem véletlen, hogy senki nem jár el a szlovák rendszámú álszlovákokkal szemben (pl. ezért nem születik meg a küldöldi autokat büntethetővé tevő jogszabály), mert sok politikussimerősnek van ilyen kocsija. és mielőtt nekem esnél most szándékosan nem nevezek néven valamilyen politikai pártot, mert ebben eléggé szinfüggetlen a dolog. Nem tartom sokkra Pintér Sándort magasm sem, és nem lepődtem meg, hogy ő lett a belügyminiszter.”
  • 66. kispacni 2010. december 16. 17:57
    „Igenis Gábor érzem benned a az autosok elleni gyülöletet. És mások is többen leirták ezt. Tipikus példa, az amikor te is kritizálsz egy rosszul megvalósult kerékpáros fejlesztést (pld Boldogasszony vagy Kálvária sgt járdakerékpár). de ha egy autós kritzálni merészeli azonnak megvéded, autos nehogy már szidja a kerékpáros dolgot :-)

    Akkor képviselnéd helyesen a kerékpárosokat ha igenis elismernéd, hogy nap mint nap tele van a város drótszamarokon ész nélkül száguldozó öngyilkosjelölttel. Ha arra ösztönöznéd őket, hogy probáljanak defenzibben körültekintően kerekezniük, mert ők huzzák a rövidebbet.
    És főleg ha Te is támogatnád, hoyg készüljön el a szegedi harmadik híd, amiután ésszerűen kerékpárosbarát módon lehetne a Belvárosi kerékpáros forgalmat megszervezni. Ha az elkészül, leporolom én is kerékpáromat.”
  • 65. kispacni 2010. december 16. 17:50
    „folyt.

    A mostani cikk témája.
    Felháborítónak tartom, ahogy a barom világosszürke Toyotás megállt, és messzi ívben leszarta, hogy töle egyik irányban sem tud menni. Rááadásul a másik sávban meg ott van a másik barom a kék (renault vagy Fiat) kisbusz, aki szintén parkol mintha nem.
    A megjegyzésem "Ha egy teljes utcaszakaszt mindkét oldalon lezártok kerékpársávval és többszáz méteren keresztül sehol sem lehet megállni, ne csodálkozzatok, hogy egyesek szarnak erre, és megállnak."
    a következőképpen értem. Elgondolkoztató, egy olyan utcában mint a csongrádi sgt ezen része ahol igen sok kis üzlet van többszáz méteren enyyire megtiltani az ut szélén történő parkolást. Ilyen helyeken másutt azt csinálják, hogy kis parkolószigetek metszenek be stb. A közelben ottsehol nemigen lehet parkolni. XCsimre te is tudod, hogy nálunk nincsenek parkolóházak. Az a tétel amit te is leirtál Gábor, hogy ha elnhezited az autosk életét akkor leteszik az autot az nem igaz. A gyakorlat azt mutatja, hogy nem igaz. Idén többször járta Pesten is. Elképesztő ami van. Dugó dugo hátán. 200 m-10 perc, és mégsem teszik le az autót.
    Tipikus páldáának mondjátok, hogy tavaly nyáron a Belvárosi hid épétesokor arra a 2 hétre tényleg többen letették az autót. A kulccso, hogy két hétre.
    Látjátok, a többi több hétre, hónapra történő építkezséseknél nem igaz.”
  • 64. kispacni 2010. december 16. 17:26
    „folyt.
    Az a bizonyos hármas pont, vagyis dugonál jobbrol-balról történő előzés.
    Igenis veszélyes, ha hol jobbról-hol balról történik. Ha dugóban araszolok, piros lámpánál várakozom, nem fogom tudni egyfolytában a jobb és baloldali tükröt is nézni, hogy jön-e egy öngyilkos hajlamu kerékpáros. Néhány éve pirosnál álltam, és besettenkedett mellém egy kerekes. Zöldnél kiugrott és elém vágva elindult. Nem sokon mult, hogy elcsapjam. Probálj autos szemmel is gondolkozni, és nemscak a KRESZ betuit nézed. Mi az ami veszélyes mi az ami nem. Kerekesnél százsszor fontosabb, hogy láthatóvá tegye magát. Ha jobbrol balrol cikázva mész nem leszel az. És ha elütnek, megcsapnak, Te sérülsz komolyabban.

    Te és ifj Nagy Gáborra is ugyanez igaz, kkor képciselitek helyesen és eredményesen a kerékpárosokat, ha ésszerű helyenként defenzivebb logikus vezetésre ösztönzitek, és nem mindig a KRESz valamit nem tiltó rendelkezérése hivatkoztok.

    Gábornak.
    Az uttesten jobbról balra egyenesen átszelő kerékpáros esete.
    1. Kifejezettn a Petőfi sgt példát mondtam, mert ott van zebra.
    2. Valóban ha nincs olyan átkelő, gyalogosan (és akkor esetleg kerékpárosan) is át lehet menni, de nincs elsőbbsége. Vagyis meg kell várja, amig szabad az ut, és utána határozottan sietve, kell átmennie. Autos is ugy kll forduljon, hogy előre jelezz, gondosan megbizonyosdjon, hogy szemből nem jön autó, és befirdul, vagy visszafordul.
    Ém arről az esetről beszéltem, amikor megyek előre, és egyszer csak egy kerekes keresztben átmegy előttem. Hányszor van ilyen ? Szinte nincs nap, hogy ilyen öngyilkosjelölttel nem találkozom a városbna, ahol ugyebár vannak zebrák.”
  • 63. kispacni 2010. december 16. 17:16
    „folyt
    Nézzük a zebrás történetet.
    Ti abbol indultok ki, hogy a gyalogátkelőheyl KRESZ definiciójánál nincs odaiírva, hogy kerékpárral nem szabad átmenni, ezért ezt ugy értelmezitek, hogy akkor átmehettek, legfennebb nincs elsőbségetek.
    Szerintem a gyalogátkelő definiciója elég kifejezetten kimondja, hopgy azut gyak gyalogosan szabad használni, és a józan ész logikája alapján nem irták oda, hogy kerékpárral szabad rajta menni, hiszen a neve is az, hogy gyalogosátkelő. Nem baj, levelet fogok írni minden képvisleőnek, hogy változtassák meg a zebra definicióját és irják be ezt a plusz mondatot. Kerékpárral nem szabad áthajtva rajta közlekedni.
    Te is irod elismered, hogy nem áll meg a kerékpáros elengedni autost. Magam sem találkoztam még olyannal.
    Ami talán nem megy a fejedbe, pedig irod, autozol néha, nem akkor van baj ha a zebrán gyalogosok közlekednek és átkerekezik egy bicilis is, hanem akkor amikor tök üres a zebra, jól láthatóna egyik oldalon sincs gyalgos, akkro nem fogok teljesen lelassiítani ha autóval jövök, miért tenném, (nem is vagyok köteles), de ha 15-20 km/h-val jön egy kerékpáros, és nem néz szét, eszébe sem jut nekem elsőbbséget adni (megkockáztatom, nem is tud róla), akkor nem biztos, hogy nem ütöm el. Nektek kerékpáros képvisleőknek pont azt kéne népszerűsíteni, hogy kerékpáros ha teheti csak gyalogosan menjen át zebrán, és nem lovat adni, hopgy a KRESZ szerint nem tilos.”
  • 62. kispacni 2010. december 16. 17:07
    „58. Szeva csimre,

    Kerékpároztam sokat. Amiota ilyen nagy a forgalom, már nem merek. A sok barom autós miatt. Mivel nincs szuicid hajlamom, nem merek kerekezi, mert nem szeretem az orosz ruletet. Egyszer kell vagy én, vagy egy barom autós hibázzon, és akkor vége a dalnak. Ezért én nem kerékőározom, ahenm gyaloglom és autozom. Persze, amuikor Ujszegeden laktam tömegkezlekedtem is. De innen ahol most lakom, nincs olyan tömegközlekedési eszköz, ami odavinne ahol dolgom van, ezért autózom.
    Figyelmesen, türelmesen, és előzékyenyen. Ha itt szidom a kerépkpárosokat, ez azért van, mert nem szeretném egyiket sem elütni, mert nehezen tudnám a lekiismeretemet megynugtatni, még akkor si ha valakit a saját hibájából elütök, és attól komoylan megsérül. ne adj isten meghal.

    Ha tehát itt morgok, ez ezért van. És ugyanugy nagyon mélységesen elitélem azon autosokat (hisz belinkeltem mit irtam róluk másutt).
    Igenis felháborít, hogy az elmult években a következő cselekmények mindennaposak lettek:
    - indexelés faultatív
    - párhuzamos közlekedésnél ha sávot szeretnék váltani nem engednek be
    - pirossá válás után még legalább három autó átslisszol.
    Természetesen mindez különösen olyan országban veszélyes, ahol a közlekedésrendészet csak látványos PR akciókban, vagy bokorban elbujva büntet.

    De bszéljek rólatok is. Szval nem utálom a kerékpárosokat, de tény, hogy kevés kivétellel, igencsak szabálytalanul, esztelenül közlekdnek, és ami megdöbbent, mintha nem is érdkelné, hogy az autos ezt hogyan kerülje el, pedig elsosorban mégiscsak a kerekes fog nagyon megsérülni.”
  • 61. nelek 2010. december 14. 13:26
    „KRESZ szerint: út szélén sárga csík: megállni tilos.
    Nem is kell hozzá kerékpársáv.”
  • 60. nemecsekerno_007 2010. december 13. 20:17
    „53. CsImre 2010.12.13. 11:45

    hát például ha lenne egy normális TB rendszerünk, magánszámlával akkor mondjuk ha elütök egy biciklist az én hibámból és fél évre kiesik a munkából és mondjuk családfentartó akkor az én TB számlámról fogják fizetni a kezelésést vagy annak egy részét. Esetleg még a kiesett jövedelmet is.

    Egyből más megvilágításba kerülne a gyorshajtás mint olyan. Fel kéne már nőnünk de ezekkel a selymes-beszédű politikusokkal nem megy : ) Csak mondják a szépet, mi meg elhisszük.

    A teljesítményünkhöz képest egyébként kb. 1/3-ad annyi autó lenne a reálitás, azok is használtban : )”
  • 59. nemecsekerno_007 2010. december 13. 20:10
    „Ehhez tábla kéne?! Ha ezt a helyzetet nem képes valaki elsőre értelmezni az nem ép elméjű : )

    kétsávos, kerékpársávval ellátott úton megállok a sávban amiben haladok, akkor mi a f***m fog történni?
    természetesen dúgó alakul ki, mert nem tudnak kikerülni a szembejövő forgalom miatt.

    Lehet valaki ekkora idióta?! az ilyennek még gyalog sem kéne az utcára mennie, nemhogy biciklivel v. autóval.

    amúgy a belváros nem kocsikázásra való, ezt talán felfogjuk egyszer (kivétel nyílván az aki ott lakik)”
  • 58. CsImre 2010. december 13. 16:26
    „Kispacni:

    ,,Szállj már le a rohadt kerékpárról néha és ülje be autóba is, és rá fogsz jönni, mennyire nem vehető észre ha egy kerékpáros közeledik a zebra felé."

    Megtettem. Mint sofőr, és mint utas is, utóbbinál én szóltam, hogy jön a kerékpáros. Nem gyakran vezetek, mégis dobtak már a szélvédőnek petárdát, gurult ki elém a sötétből villany-kerekesszékes, és kivilágítatlan biciklis is vágott már át előttem az úton. Mindet időben észrevettem, a titok nyitja a figyelem és a fegyelem, ami nálunk sokakból hiányzik. Csak sajnos némelyek a saját figyelmetlenségüket is szeretik elleplezni, és másra kenni, hogy az Ő kamikaze szabálytalansága az ok. Néha igen, de legtöbbször nem.

    A zebrán át szabad biciklizni. Hogy ki, és miért nem ismeri az elsőbbségi szabályokat, az más kérdés.

    ,,hogy zsigerből utáljátod az autósokat"

    Ez hülyeség, már bocs. Nincsenek is autósok. No persze nem szeretjük, ha valaki másfél tonnával maga alatt rúzsozza magát, vagy a WC-re is autóval mentve eltorlaszolja az utcát, miközben mérget pöfékel minden rosszindulat nélkül a mellette eltolt babakocsiban ülő gyerek szájába...

    ,,milyen rhadtul szabályosan mennek a kerékpárosok"

    Ez nem igaz.

    ,,velem akarják magukat megöletni"

    Ezt már csak tudod. Lehet, le kéne tenned azt a rohadt autót néha, és biciklizned? Mmint úgy hétköznap...lehet, kiderülne, hogy nincs szuicid szándékod, csak...

    ,,egészítsem ki a fényképküldő versenyt"

    Ne csak mondd, tényleg küldd be. Az esernyős kreténektől kiráz a hideg pl., de a 3. pontodat nem értem. Araszoljon Ő is a dugóban? Az kinek lenne jó? Megjegyzem előzni alapjában véve nem szabálytalan.

    ,,Critical mass volt ti kerékpárosk morogtatok, hogy a zsaruk aznal birságolni mertek titeket."

    Én ugyan nem. Max. a budapestiek. Egy részének biztos volt alapja, egy másiknak meg nem biztos, nem voltam ott.”
  • 57. atomboy 2010. december 13. 16:07
    „54. kispacni
    "hogy zsigerből utáljátod az autósokat"
    Nem utaljak az autosokat, sot, lehet, hogy neked feler egy kisebb csodaval, de szoktak autot vezetni. Nem utaljak az autosokat, csak nem latjak ertelmet varoson belul autoval kozlekedni. Aki zsigerbol utal valaki, az te vagy, a 47. kommentben erezheto, hogy egybol tamadod a kerekparosokat, anelkul, hogy ertelmezned a cikk mondanivalojat: ne akadalyozzak a forgalmat.

    "Ez van kedves kerékpárosok. Ha egy teljes utcaszakaszt mindkét oldalon lezártok kerékpársávval és többszáz méteren keresztül sehol sem lehet megállni, ne csodálkozzatok, hogy egyesek szarnak erre, és megállnak."
    Neked kell megertened, az utca nem autok tarolasara van, hanem _halado_ forgalomnak. A parkolo auto akadalynak szamit. Alljanak meg kijelolt helyen, parkolohazban, udvarban, mellekutcakban, csak ne fontosabb utakon. Nem hiszem, hogy a parszaz meter seta faraszto lenne. Ja, es ha ellatogatatsz valamelyik nyugat-europai, vagy eszak-amerikai nagyvarosba, ne csodalkozz, ha nem talalsz a foutakon parkolohelyet.”
  • 56. ifj. Nagy Gábor 2010. december 13. 16:01
    „54. kispacni

    Nálad az tudatos, hogy zöldterroristának állítasz be, vagy komolyan annak látsz? Hányszor kell még megírnom az ellenkezőjét, mondd?

    "52-53.
    Akkor lehet, hogy félreérttetél.
    Ahogy átszaladni sem szabad keresztben az utcán kerélkpárral sem szabad azt megtenni, és mégis minden nap átteker egy kettő a Petőfi sgt keresztben. Jön a kerékpáruton, majd lehuz az utszélra, jó esetben körülnéz, majd keresztbe átsuhhan. Ne mondjátok nekem, hogy ez szabályos, mert nincs záróvonal."

    Most tartsak neked KRESZ továbbképzést...? :( Gyalogosan nem főútvonalon bárhol átmehetsz az úttesten, ha a közelben kijelölt gyalogos átkelőhely nincs. Járművel pedig elindulhatsz, megfordulhatsz, bekanyarodhatsz egy kapubejáróhoz stb.

    "A zebrás viccet ne humoros (akkor tegyen fel majd valaki videót). Tudom, hogy Te nem nem tudod felfogni, miért nem mehet át zebrán kerékpáros (már többszzör leirtad)"

    Attól tartok, valakivel összekeversz. Pont azt mondom, amit te is: a zebrához _érkezni_ nagy sebességgel, nem leszállva veszélyes, ha viszont már rajta vagy, csak kevesebb ideig tartózkodsz a veszélyes zónában, ha nem tolod, hanem felülve tekersz át.

    "Elolvastam a KRESZ 40. § (3). Elvileg elfogadom amit irsz, attól függetlenül marhaság. De akkor fizessen is a parkolásért ahol erre az autó is kötelezett."

    Ha a parkolási rendelet erre kitér, fizessen. Ha nem, akkor ne.

    "Az a baj Gábor és Csimre veletek, hogy zsigerből utáljátod az autósokat, ezért nem is fogjátok tudni soha rendesen és hatékonyan képviselni a kerélpárosokat."

    A hatékony képviselet szerintem az lenne, hogy széles körben megértessük, hogy a kerékpárra a város közlekedésében szükség van. Ezt a kellőképpen korlátoltak széles köre úgy értelmezi, hogy utáljuk az autósokat, tehát máris sikerült levezetnem számodra, hogy a hatékony képviselet lehetetlen. :-))

    De komolyan érdekelne, szerinted milyen lenne a hatékony érdekképviselet elvi felépítése.

    "Ilyen képekkel, amiket ti is töltöttök fel folyamatosan"

    Mutasd meg, mikor töltöttem fel utoljára ilyen képet. Attól tartok, sokáig kell keresgélned...

    "közben hacsak tehetitek mindenütt azt irjátok, milyen rhadtul szabályosan mennek a kerékpárosok"

    Megintcsak azt mondom, én ilyet biztos nem írtam általánosságban. Olyat igen, hogy a öt évvel ezelőttihez képest több kivilágított kerékpárost számoltunk meg, olyat igen, hogy a Belvárosi hídon sokkal többen közlekednek szabályosan a kerékpársávon, mint hét éve. Ezek számokkal alátámasztható tények.

    "És mielőtt nekem estek, talán én írtam a mult héten is a legsulyosabban elitélő kommenteket a szabálytalonkódo autósok ellen (pl. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_gyalogost_utottek_el_szegeden_-_nem_tudtak_megmenteni_az_eletuket/2192671/ 101, 102, 107 kommentek). Tőled Gábor cak azt a marhasáhot olvastam, ahogy nyilatkoztad, hogy a kerékpárosok már alig szabálytalankodnak."

    Hol mondtam ilyet???? Az adott cikknél biztos nem!

    Most már légyszíves gyere elő az idézetekkel, mert mondom, a jóhiszemű feltételezés szerint te nagyon keversz valakivel - a rosszhiszeműt most (még) nem írnám le, hátha megcáfolod

    "1.Járdán gyalogosokat cikkcakban száguldó kerékpáros."

    Tetszik a magyarsága a mondatnak. A számtalan elütésedről valahogy az jut eszembe, hogy "a harag rossz tanácsadó".

    "3. Dugóban araszoló autók közt jobbrol-balról előző kerékpáros."

    Jobbról, ha a kcosisor már áll, szabályos az elhaladás. A paragrafus kikeresését a KRESZ-ből rád bízom.

    "Szval nincs olyan nap, hogy a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok tömkelegétr ne lássam a városban. Természetesen autosokét is."

    Így igaz. Innentől meg miről is beszélünk? Szabálytalanokról. Szabálytalan közlekedőkről. Ennek a cikknek éppen a szabálytalan autós volt a témája. A főkérdésre, hogy kerékpársáv nélkül sem lenne hely parkolni, kár hogy nem reagáltál.

    "És mégis a multkor amikor Critical mass volt ti kerékpárosk morogtatok, hogy a zsaruk aznal birságolni mertek titeket."

    Aki közveszélyesen teker, azt bírságolják meg. Akinek abroncstól nem az előírt (asszem) 5-15 cm között van a küllőprizmája, azt talán ne...”
  • 55. vuk 2010. december 13. 14:39
    „54. hozzászólás kispacni 2010.12.13. 12:53
    "De akkor fizessen is a parkolásért ahol erre az autó is kötelezett."

    A pakorlasi dijakat egeszen mas szabalyozza, mint a parkolasi tilalmat. Pl. en a nagymotorommal megallhatok normal parkoloban, megsem kell fizetnem parkolasi dijat pont ugyanugy, mint kerekparra. Igaz, hogy motorral szabad jardan is parkolni, de azt is csak januar 1 ota. Elotte kotelezoen rendes parkoloba KELLETT. Tehat valasztasom sem volt. Fizetni megsem kell.

    Szoval ne keverjuk a kettot.”
  • 54. kispacni 2010. december 13. 12:53
    „52-53.
    Akkor lehet, hogy félreérttetél.
    Ahogy átszaladni sem szabad keresztben az utcán kerélkpárral sem szabad azt megtenni, és mégis minden nap átteker egy kettő a Petőfi sgt keresztben. Jön a kerékpáruton, majd lehuz az utszélra, jó esetben körülnéz, majd keresztbe átsuhhan. Ne mondjátok nekem, hogy ez szabályos, mert nincs záróvonal.

    A zebrás viccet ne humoros (akkor tegyen fel majd valaki videót). Tudom, hogy Te nem nem tudod felfogni, miért nem mehet át zebrán kerékpáros (már többszzör leirtad), de attól még kurvára veszélyes, elsősorban a gyalogosokra, de ugyanugy saját magára. Szállj már le a rohadt kerékpárról néha és ülje be autóba is, és rá fogsz jönni, mennyire nem vehető észre ha egy kerékpáros közeledik a zebra felé. Más a sebessége mint a gyalogosé, ha nem tűnt volna fel.

    Elolvastam a KRESZ 40. § (3). Elvileg elfogadom amit irsz, attól függetlenül marhaság. De akkor fizessen is a parkolásért ahol erre az autó is kötelezett.

    Az a baj Gábor és Csimre veletek, hogy zsigerből utáljátod az autósokat, ezért nem is fogjátok tudni soha rendesen és hatékonyan képviselni a kerélpárosokat. Ilyen képekkel, amiket ti is töltöttök fel folyamatosan, necsak atomboy, csak hergelitek az embereklet, mert közben hacsak tehetitek mindenütt azt irjátok, milyen rhadtul szabályosan mennek a kerékpárosok. Én nem utálom a kerékpárosokat, és ha morgok eellenük elspororban azért van, mert felelőtlen száguldozásukkal elsősorban saját testi épségüket veszélyeztetik és velem akarják magukat megöletni. És ennek nem örülök, mert senkit nem akarok gáziolni.
    És mielőtt nekem estek, talán én írtam a mult héten is a legsulyosabban elitélő kommenteket a szabálytalonkódo autósok ellen (pl. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_gyalogost_utottek_el_szegeden_-_nem_tudtak_megmenteni_az_eletuket/2192671/ 101, 102, 107 kommentek). Tőled Gábor cak azt a marhasáhot olvastam, ahogy nyilatkoztad, hogy a kerékpárosok már alig szabálytalankodnak.

    De akkor hadd egészítsem ki a fényképküldő versenyt.

    1.Járdán gyalogosokat cikkcakban száguldó kerékpáros. Járdán egymás mellett tekerő és beszélgető kerépárosok.
    2. Szakadó esőben esernyővel tekerő kerékpáros. A mult héten amikor sok eső volt három ilyyenel is találkoztam. Az egyik a zebrán tekert keresztül.
    3. Dugóban araszoló autók közt jobbrol-balról előző kerékpáros.

    Szval nincs olyan nap, hogy a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok tömkelegétr ne lássam a városban. Természetesen autosokét is. És mégis a multkor amikor Critical mass volt ti kerékpárosk morogtatok, hogy a zsaruk aznal birságolni mertek titeket.”
  • 53. CsImre 2010. december 13. 11:45
    „41. la-za:

    ,,És a bringás miből??? Ez nem hangulatkeltés, hanem egy tök jogos kérdés."

    Ha van felelősségbiztosítása, akkor abból. Ha nincs, akkor a saját kis pénzecskéjéből. Ez olyan nehéz volt?

    ,,Ők fizetnek."

    És ők füstölnek. Ők parkolnak. Ők okoznak dugót, szmogot és zajt, közvetve rákot, légzőszervi betegségeket, idegkárosodást. Ezt mind megfizetik? Kétlem. Az utakat meg nem az autósoknak építik, kivéve pl. az autópályát, aminek uniós támogatásában ott van a holland biciklisek adója is, meg a magyaroké is, holott soha a büdös életben nem hajtanak rá. Van olyan közteherviselés, barátkozz vele.

    47. Kispacni:

    Elolvastad a cikket, vagy csak a kerékpár címszót meglátva automatikusan reagáltál? A leginkább a tömegközlekedőket szívatják a véletlenül pont ott lerobbanók. Vagyis 100 ember a trolin vár arra, hogy 1 Jóskapista bemenjen a pizzájáért, majd kibillegesse magát, mert a lábával járni már sajna elfelejtett. Amúgy a felsoroltak közül több nem is tilos. Ciki.”
  • 52. ifj. Nagy Gábor 2010. december 13. 11:15
    „47. kispacni 2010.12.13. 08:46
    "Külön többletpont jár:
    -kerékpáros átszeli at utat egyok oldaról a másikra"

    Ahol nincs záróvonal, mi tiltja?

    "- zebrán átszáguld mint a szélvész"

    Záridő kérdése, hogy a fényképen ilyennek látszódjon. ;-)

    "-autoparkolóban autónak kijelölt helyen hagyja a kerékpárt"

    Szabályosan teszi, lásd KRESZ 40. § (3). (Persze attól függ, mit tekintesz "autónak kijelölt helynek".)

    "De viccet félretéve:

    Ez van kedves kerékpárosok. Ha egy teljes utcaszakaszt mindkét oldalon lezártok kerékpársávval és többszáz méteren keresztül sehol sem lehet megállni, ne csodálkozzatok, hogy egyesek szarnak erre, és megállnak."

    Rendben tegyük félre a viccet.

    Ha nem lenne kerékpársáv, akkor sem lenne hely megállásra/parkolásra. Ez egy kiemelt tömegközlekedési útvonal(lá válik 2006 óta folyamatosan, és még nem értünk a végére) és mint ilyen, ehhez nem elég széles az úttest.”
71 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bicikliscsapda a Szabadkai úton

Egy autómosó építésekor átvágták a kerékpárutat, majd a kivitelezők elfelejtették rendbe hozni.

Tovább olvasom