Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Volt egyszer egy Palánk

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma a Palánkot nézzük meg a klinikai építkezések előtti időkből. Tartsanak velünk: képek annó.
Bálint Sándor írta a Palánkról:

„Az újkori Szeged városmagja a Belváros, ősi, halódó nevén Palánk.
Ismeretes, hogy Szeged a középkorban több egymástól elkülönült földhátra, szigetre települt, amelyet a Tisza és kiágazásai fogtak közre. A XIII. században emelt királyi vár és a hozzátartozó városrész, a váralja, az egész városnak legkiemelkedőbb szigetén épült. A palánki település alakját, kiterjedését éppen ez a sziget szabta meg és nagyjából a mai Kállai Ödön (Híd), Kelemen, Zrínyi utca, továbbá a püspöki rezidencia-szemklinika vonalán és a Tisza között terült el. Reizner Jánosnak nincs igaza, amikor azt állítja, hogy a Palánk Zsigmond idejében keletkezett. Erre a palánki Dömötör-templom cáfol rá, amelynek alapjait még a XI. században rakták le. Ma is látható toronymaradványa is a XIII. századból származik és a hazai gótika egyik legkorábbi emléke. Annyi azonban bizonyos, hogy Zsigmond rendelte el, hogy a szabad királyi városok tartoznak fallal övezni magukat.

[...]

Védettségénél fogva városlakó társadalmi elemek: iparosok, kereskedők, polgárok telepednek itt meg. Erről az 1522. évi tizedlajstrom palánki nevei is tanúskodnak. Egy mozzanatra azonban mégis rámutatunk. A szegedi polgároknak a középkor végén, a Szerémségben szőleik voltak, sőt a szerémi és baranyai borok kereskedelmi értékesítésével is foglalkoztak. Lehetséges, hogy a Roosevelt tér 11. és 12. számú házak alatti hatalmas gótikus jellegű kőpincék még ebben az időben épültek, az Oskola utca 6. számú törökház szintén gótizáló pincéjével egyetemben, az Oskola utca 6. számú törökház szintén gótizáló pincéjével egyetemben.

[...]

A hódoltság idején Palánk teljesen török városrésszé alakult át, osztozván a vár közvetlen sorsában. Élete eléggé mozgalmas lehetett, mert egykorú török színházi előadásokról is van szűkszavú tudósításunk. Evlia Cselebi szerint 200 bolt, egy medresze (= török hittudományi főiskola), két török kolostor, két török iskola is van benne. Török lakossága mellé jelentős számmal szivárognak be már ebben az időben is délszlávok. így a szerbeknek már a hódoltság idején, de nem a mostani helyen, templomuk van a Palánkban.

A Palánk utcahálózatának legrégibb ismert megörökítése 1713-ból való. A térkép De la Croix Paitis császári mérnökkari tiszt gondos és szép munkája, amely nyilván még igen régi települési állapotokat örökít meg. A városrész alaprajza a középkorhoz képest aligha változott lényegesen. Ezt a maradandóságot a török hatóságok keleti egykedvűsége, változásoktól való rettegése, a bennszülött lakosság megkötött élete is valószínűvé teszi.

Térképünkön a Palánk 12 háztömbre és 8 utcára oszlik. Világosan fölismerhető a mai, illetőleg jórészt Víz után elnevezett Oskola, Eötvös, Somogyi, Oroszlán, Tömörkény, Bajza és Révai (egykor Piarista) utca, továbbá az egyetemi építkezésekkel megszűnt Szekfű és Ipar utca. Mindezeknek mai irányát tehát eredetinek, nyilván még középkorinak kell tekintenünk. Ez lett egyébként a XVIII. század folyamán kiépülő barokk városrész váza is. Reizner János gondos és elfogadható számítása szerint itt a Palánkban, ebben az időben 125 háztelek, illetőleg lakóház állhatott, amelynek lakossága jórészt katonákból, továbbá magyar és szerb határőrökből állott. De. la Croix Paitis tanúsága szerint a mai Belvárosnak a Palánkon kívüleső része, továbbá a későbbi Rókus, a XVIII. század elején még teljesen lakatlan. Egyedül egy ék alakjában épült házsorral találkozunk a Klauzál tér táján, ami a mai Kárász, illetőleg Kígyó utca magja.

[...]

A királyi kiváltságlevél (1719) nyomán, vagyis Szeged szabad királyi várossá nyilvánításával, illetőleg e jognak felújításával a palánki városkép kibővül. Miután az ősi Palánk a bevándorló német, szerb, örmény, görög, bunyevác, nemkülönben a visszamaradt és hamarosan elmagyarosodott török népesség gyarapodásával zsúfolttá lett, adva volt az Eugenius árkán belüli új védett terület betelepítése. A tanácsháza eddig Alsóvároson állott, most a várral szemben újat építenek (1728), amely egyúttal az újjászülető polgárváros önérzetét is hatásos kifejezésre juttatta.

[...]

A múlt század első felének palánki városképe már a reformkorszak szellemét is tükrözi. A negyvenes években megkezdődik az utcakövezés és csatornázás. Kezdenek a városesztétikai követelmények is jelentkezni.
Nem tudjuk, hogy mikor alakult, de 1834-ben már működött a Szépítő Küldöttség, későbbi nevén Szépítő Bizottmány, amelynek szűkszavú jegyzőkönyvei nem egészen hiánytalanul rendelkezésünkre állanak. A városkép gondozása érdekében a Bizottmány 1861-ben indítványozza, hogy megadott övezetben, nagyjából a Tükör utca, Ferencpiac, Zsótér-ház, Feketesas utca, Búzapiac, Sáncpart és Árokhát, végül a Tisza, illetőleg a vár közötti területen csak emeletes új házakat lehessen építeni. Ez a rendelkezés igen hasznosnak bizonyult, hiszen ekkor épült többek közt a Kárász és Oskola utca számos olyan háza, amely a mai városképnek is jelentős művészi eleme.

A múlt század folyamán különben a Palánkban jelentős súlyponti eltolódás következett, ami igen jellemző az akkori Szeged gazdasági és társadalmi életére. Eddig ugyanis a város szíve a Palánkban, az Oskola utcában volt. Öreg házai még most is elárulnak valamit az egykori életstílusból: műhely és raktár az udvaron, a család az emeleten, a bolt pedig a földszinten. Itt még a céhesség tisztes, családias, de lassanként mégis korszerűtlenné váló világát érezzük.

[...]

Itt az ősi Palánkban nyílik meg a múlt század ötvenes éveiben Szeged első igazi modern könyvkereskedése a Béró-házban (Oskola u. 13, Burger Zsigmond). Ugyanitt van első jelentős újságának - Szegedi Híradó, megindult 1859-ben - a szerkesztősége. Itt születik meg a Bába-házban (1878) a Szegedi Napló, amely egy ideig Mikszáth Kálmánnak is nemcsak munkahelye, hanem szállása is volt.

A modern gazdasági élet fokozódó követelményeivel azonban az őspalánk már nem tud lépést tartani. Társadalmi és gazdasági funkcióját a Széchenyi tér, Kárász utca és a Búzapiac tájéka veszi át. Itt vannak a gabonaszállító cégek irodái, itt nyílnak meg a Széchenyi téri nagypiac körül azok az üzletek, amelyek már nem saját készítményeiket, hanem a korai gyáripar, bontakozó hazai kapitalizmus, illetőleg cseh gyáripar áruit juttatják el a mindinkább növekvő fogyasztói tábornak. Ennek a virágzó, lüktető gazdasági életnek eredménye a Kárász utca, Klauzál tér, Dugonics, tér romantikus szellemben fogant, később eklektikus elemekkel is átszőtt utcaképe, amelynek szerencsére még számos szép alkotása maradt korunkra. Az árvíz utáni városrendezés is ezt a részt ismeri el Szeged szívének, modern súlypontjának. A XX. század városfejlődése visszatér az ősi Palánkba. Itt épül ki a város modern szellemi középpontja (egyetem, szabadtéri játékok).

A gazdasági élet fokozatos fejlődését mutatja, hogy a vár és városi tanácsház közötti hatalmas területen, a mai Széchenyi téren a nagypiac foglal helyet. Körülötte alakul aztán ki a modern Szeged közigazgatási és közgazdasági centruma. A tanácsház mellett a mai Bérház helyén állott egészen az 1860-as évekig az árkádos rendszerű, hatalmas négyzetalakú, földszintes lacikonyha, amely még a török-kor levantei hagyományait, mediterrán mozgalmasságát őrizte meg két évszázadon keresztül. Mészárszékek, serbetkocsmák, vendéglők, garkukl néven emlegetett kóser kifőzések, duttyánok, simindzsiák, azaz finom süteményeket készítő pékségek foglaltak benne helyet. Az udvaron lepény-, gesztönye- és töksütögető kufák. Természetesen léhűtők, lacibetyárok, piaci legyek és könnyűvérű fehérnépek is mindig lézengtek körülötte. Itt várakoztak a kétkezi munkások, koplalósok (fuvarosok) is, hogy megfogadják őket.

[...]

A Palánk múltja, emberi világa egykori utcaneveiben is visszatükröződik.
Árvíz előtti főutcája az Oskola utca, amely a déli részén, a mai modern árkádsoros tér északi felében fekvő, Dömötör templomhoz támaszkodó régi piarista gimnázium épületétől kapta a nevét, öreg alsóvárosi- parasztemberek Palánki utca néven is emlegették. Nyilván vele azonos az 1522. évi tizedlajstromban említett Plathea Magna is.

Az Oskola utcától keletre, vele majdnem párhuzamosan haladt az ívszerűen meggörbülő Piarista utca, amelynek a Dömötör templom keleti oldalához épült piarista rendház volt a névadója. Az árvíz után a híres piarista nyelvtudósról a Révai utca nevet kapta. Ismeretes, hogy Révai Miklós szegedi diák volt. Az utcának egy kis töredéke máig megmaradt. Lehetséges, hogy ez volt az 1522. évi jegyzékben szereplő Plathea Sancti Demetrii.

A Piarista utca és a Tisza-part között, párhuzamosan a mai klinikakerten végighúzódó, sikátorszerű utcának eredetileg Szivek, majd Szív utca. volt a neve. Az elnevezés nyilván a piarista rend régi címerében szereplő és a rendház homlokzatán látható, egymásba fonódó két szív szemléletéből származott.

A Szív utca délen a Szekfü utcába torkollott, amely a Piarista utcát kötötte össze a mai idegklinika épülete táján a Tisza-parttal. A Szekfű utca nevének eredete ismeretlen. Vagy egy ott lakó család neve, vagy pedig valami szegfűszerű házdísz után kapta a nevét. A XVIII. század végén mindenesetre dolgozik Szegeden egy Szegfű nevű lakatos. Itt volt a 2. számú házban Gárdonyi Gézának egyik szegedi lakása.

Délebbre, szintén Ny-K-i irányban halad, de már a Templom, régebbi térképeken Egyház térről, vagyis a Dömötör templom előtti térről kiindulva a Sörház utca, amely nagyjából a mai szemklinika helyén elterülő városi sörfőző házhoz vezetett. A Sörházból a múlt század második felében kaszárnya lett, amelynek a lakosság nyelvén sörházkaszárnya, illetőleg a sörfőzők védőszentjének, Szent Flóriánnak az épület homlokzatán látható szobra után flóriánkaszárnya volt a neve. Szintén a szemklinika helyén állott az egykori Stifthaus (hadapródiskola) is, amelyet Czímer Károly szerint Vedres István épített.

A Sörház utca az árvíz után az Ipar utca nevet kapta, mert 1860 táján Mása Miklós gazdag tanyai polgár, aki Dugonicsot lovasszoborral akarta megtisztelni, két utcára szolgáló emeletes házat építtetett a Templom térre. Itt volt eleinte a Zrínyi kávéház, majd az ipartestület székháza, vendéglővel. A szép romantikus, házat az 1920-as évek végén bontották le, amikor a nagy egyetemi építkezések elkezdődtek. Mint ismeretes, az Ipar utcában (13. sz.) volt Káló Antal gombkötőmester lakóháza, egyben Petőfi Zoltánkának szállása, majd a Káló unokának, Juhász Gyulának szülőháza és otthona.

[...]

Az ipartestület déli szárnya mentén húzódott a már középkorban is előforduló Árokhát (1522. Plathea Arokhath), későbbi nevén Árokpart, sőt ragozva Árkon, vagyis a Palánkot övező sáncnak déli, belső partja. Egy kétes hitelességű adat szerint az Árokpartot a bevándorló balkáni népelemekről a múlt század elején Bunyevácszél néven is emlegették.
Az Árokpart nyugati vége a Templom térre szolgált. Itt állott a XVIII. század nagy pestisjárványaira emlékeztető, régi Rozália-kápolna (1739). Ezt a barokk kápolnát a tiszai árvíz rombadöntötte. Másik épült a helyén, amelyet a nagy egyetemi építkezések idején a Lechner térre telepítettek át.

Az Árokpartot „a Víz után" feltöltötték és az Árpád utca keletkezett a helyén. Ennek utolsó nyomai a Béke-épület emelésével tűntek el. Az Árokhát házsora már ősidők óta lakott volt, déli része azonban csak ,,a Víz után" épült be. Ide került a piarista gimnázium és vízműtelep.
Az ősi Palánkot nyugaton egészen a Vár délnyugati sarokbástyájáig a Sáncpart védelmezte, amelynek a Feketeház tájáig terjedő szakaszát, tehát a mai Kelemen utcát, már régebben betöltötték. Déli szakasza, a mostani Zrínyi utca, csak a Víz után tűnt el.

[...]

A Sáncpart keleti szélén barokk és klasszicizáló földszintes házak épültek, amelyek csak 1928 táján kerültek lebontásra, hogy a püspöki palotát építsék helyükre. A Sáncpart vizének a Palánk ipari életében is volt jelentősége, mert több kékfestő, így az Auer és Wiedermann család háza, illetőleg telepe állott itt. Nem véletlen, bogy szakmai utódaiknak, a ruhafestőknek és vegytisztítóknak műhelyei most is ott vannak.
A mai Hősök Kapuja táján állott a XVIII. században egy Mária-kápolna, amelyet a bevándorolt német polgárság épített és Mariahilf-Kapelle néven emlegetett. A kápolnától származik a Boldogasszony sugárút - ma Április 4 útja - vízelőtti neve: Segítő Boldogasszony út. Érthető, hogy e közeli régi patika titulusa is Segítő Boldogasszony volt.

A mai Partizán utcának a Segítő Boldogasszony úttól nyugatra eső része Nagyfestő utca néven volt ismeretes, mert Nagy Ferenc érdemes festőművész lakott itt a múlt század derekán. A keleti rész a Háromfejsze utca nevet viselte, a már említett és három fejszét ábrázoló kocsma cégére után. Ide vízenjárók, főleg superok, hajóácsok jártak darvadozni, akiknek superplacc néven emlegetett egyik hajóépítő telepük itt volt a mai gyermekklinika tájékán.

A mai Somogyi utca Oskola utcától keletre eső részének Köröszt utca volt a neve, ami világosan útkereszteződésre utal. A Dugonics tér és Oskola utca közötti rész viszont az itt lakó jómódú, hasonló nevű család után a Mészáros utca nevet viselte. A Mészáros utcából északra két ősi, szűk utca nyílt, amelyeknek töredékei máig megvannak. A mai Bajza utcának régebbi neve Bába utca volt, amely nyilván családnévi eredetű. Többek között ez volt a neve a múlt század egyik híres szegedi nyomdászfamíliájának, amely Tömörkény első könyvét (Szegedi parasztok és egyéb urak), de Palotás Fausztin, Békefi Antal, Pósa Lajos, Kálmány Lajos számos művét is kiadta. A név különben már az 1522. évi tizedlajstromban is előfordul. A másik, Nádor utcának vízelőtti neve Palatinos utca volt, egy már említett kávéház után.

Az Oroszlán utca Klauzál tér felől eső és nagyjából a mai Deák Ferenc utcáig terjedő kis részének az egykori vendéglő cégére után Ötpacsirta utca volt a neve és a mai zálogház épületének tájékán kis térbe öblösödött. Egy 1811-ből való tervrajz szerint még két kis zsákutca is ágazott ki belőle. Könnyen lehetséges, hogy a terecskén valami szobor is állott. Az utca folytatásának egészen a Tisza-partig egy oroszlános pékcégér, esetleg az Aranyoroszlán kávéház után Oroszlán utca lett a neve.

Az Oskola utca és Tisza-part közötti rész az itt lakó Tömörkény István után később a Tömörkény utca nevet kapta. Tömörkény háza egyébként azelőtt Ferenczi János néptanítóé, a szegedi népnyelv régi derék kutatójáé volt. A Tömörkény utcából északra nyíló kis Béla utcának vízelőtti neve Kéménysöprő utca volt, mert itt lakott a déltiroli eredetű Kontraszti kéményseprőmester, öregek jól emlékeznek rá, hogy a Piarista utca szerbtemplom körüli részén, továbbá a mai Tömörkény utcában élt az árvíz előtt a szegedi szerb polgárság és értelmiség javarésze. A városnak ez a társadalmi rétege már sok évtizeddel ezelőtt eltűnt: vagy beolvadt a magyarságba, vagy pedig az 1878-ban függetlenné vált Szerbiába vándorolt."


Itt nézünk hát szét ma a nagy átalakítás előtt, 1926-ban és 1927-ben.
Első felvételünkön a „felismerhetetlen" Somogyi utca látható. A másodikat a Tisza-hídról fotózták, és amennyit csak lehetett, megmutatott a Palánkból. Harmadik képünk az Erzsébet-rakpartról készült még a bontás előtt, míg a negyedik és ötödik fotónkon már bontási utáni állapotok láthatók: előbb az égből, majd a földről.

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műterembe járni jó!

A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma műtermi fotókat nézegethetnek a XIX. század végéről és a XX: század elejéről. Tartsanak velünk: képek annó. Tovább olvasom