2022.02.14. 10:50
Indul a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem tavaszi szemesztere
Illusztráció: u-szeged.hu
Az ismeretterjesztő előadássorozat 29. szemeszterének középpontjában a koronavírus-világjárvány, illetve a szegedi felsőoktatás centenáriumához kötődően az egyetem múltja és hagyományai állnak.
A sorozatban az egyetem oktatói, kutatói és meghívott előadók hagyományosan olyan témákat mutatnak be, amelyek aktuálisak, érdekesek és sokakat érintenek.
A tavaszi szemeszterben éppen ezért szól több előadás is a mindennapok részévé vált pandémiáról, így a Covid-19 betegség lefolyását meghatározó genetikai tényezőkről vagy a járvány immunológiai vonatkozásairól.
A szegedi felsőoktatás centenáriuma alkalmából az előadások között kiemelt hangsúlyt kap a Szegedi Tudományegyetem elmúlt száz éve: így a jogi kar története, az egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert munkássága, valamint az előd kolozsvári egyetem és a szegedi egyetem megalakulása.
A félév folyamán a kiemelt témákon kívül olyan különlegességek is szerepelnek az előadások között, mint a keresztes hadjáratok és a középkori orvoslás, a csillagrobbanások, a mai Kína vagy Dante költészete.
Az előadás része az SZTE Szabadegyetem tantárgynak, a hallgatók kreditpontot kapnak érte. Az előadások pedig - a korábbi szemeszterekhez hasonlatosan - utólag is megtekinthetők az SZTE Tudásportálján. Az érdeklődők az előadások után közvetlenül a helyszínen - az SZTE TIK kongresszusi termében - vagy a sorozat honlapján kérdéseket tehetnek fel az előadóknak.
Szegedi hírek
- Kétszázezer forintot nyert fogadásból egy szegedi férfi Balázséknak köszönhetően – Galéria
- Nyomdászok győztek a Városi Viadalon – Galéria
- Elmarad Szeged ikonikus fesztiválja
- Hajléktalanoktól retteg a szegedi ház
- Vasárnap már a döntőbe jutásért versenyez a topmodellkereső műsorban Czibolya Nikolett