Délmagyar logó

2018. 12. 15. szombat - Valér -1°C | 1°C Még több cikk.

A vasúti megállót is nehéz megközelíteni Pitvaroson: felújítják végre a harmincéves utat

Pitvaros - Az aszfalt már nem mindenhol látszik. Rengeteg a kátyú.
– Tizenhétmillió forintból újítjuk fel a Deák Ferenc utca Dózsa és Kossuth utca közötti szakaszát, a pénz 85 százaléka kormányzati támogatás – tudtuk meg Radó Tibortól, Pitvaros polgármesterétől.

Pitvaros egyik legrosszabb minőségű köves útja ez a harminc évvel ezelőtt készült szakasz. Az aszfalt már nem mindenhol látszik. Rengeteg a kátyú. Nehéz ott közlekedni, különösen ilyenkor, amikor megtelnek esővízzel a lyukak, és nem tudni, hogy milyen mélyek az úthibák.
Egymást érik a kátyúk a Deák Ferenc utcában. Megérett az út a felújításra. Fotó: Kovács Erika
Egymást érik a kátyúk a Deák Ferenc utcában. Megérett az út a felújításra. Fotó: Kovács Erika

– Sokan járnak arra kerékpárral is, úgy még veszélyesebb, mint autóval – mondta a polgármester. – Aki egy kátyúba belehajt, szinte biztos, hogy elesik. Amikor legutoljára kátyúztak, nem végeztek jó munkát. Az utóbbi években többször is pályáztunk a felújítására, de nem nyertünk. Szerencsére most kapunk forrást, amiből a 492 méter hosszú, 4 méter széles szakaszt felújíthatjuk.

A Deák utca végénél található a pitvarosi vasúti megálló.

– Korábban a település határától jó másfél kilométerre volt a megálló. Csak az ment vonattal, akinek feltétlenül muszáj volt. Lakossági kérésre közelebb hozta a MÁV a megállót, de az út minősége miatt most is rossz a megközelíthetősége. Ha az út új aszfaltot kap, várhatóan növekszik a vasút szolgáltatásait igénybe vevők száma is – reménykedik Radó Tibor.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telt ház a makói gyepmesteri telepen: akár 25 ezer forintba is kerülhet, ha elszökött a házi kedvenc

Telt ház a makói gyepmesteri telepen: akár 25 ezer forintba is kerülhet, ha elszökött a házi kedvenc
Telt ház van a makói gyepmesteri telepen ezekben a napokban: a petárdák, tűzijátékok robbanásai elől még soha korábban ennyi kutya nem menekült el. Azokat is gazdihoz juttatják, akikért nem jön senki - ígéri a gyepmester. Tovább olvasom