Délmagyar logó

2019. 02. 16. szombat - Julianna, Lilla -2°C | 10°C Még több cikk.

Elkezdi a HFC: tíz edzőmeccset játszanak Szűcs Róberték

Ma megkezdi a felkészülést a labdarúgó NB III Közép csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC. A bajnokság március 3-án folytatódik, addig sem unatkoznak Szűcs Róbert tanítványai.
A Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapatok közül a Hódmezővásárhelyi FC a legfrissebb: Szűcs Róbert alakulata ma kezdi meg a munkát a március 3-án folytatódó sorozatra.

– Ez a hét lesz a rávezetés, amikor eldől, ki marad, ki nem, az újakat megismerjük, a testet visszazökkentjük a munkába, aztán jövő hétfőtől megnyomjuk – nyilatkozta Szűcs Róbert vezetőedző. – Ez azt jelenti, hogy hétfőn, kedden és pénteken két, szerdán, csütörtökön és szombaton egy-egy mozgás lesz, ebben benne vannak az edző-
mérkőzések is. Meglátjuk, ki hogyan tudja látogatni a tréningeket a február 6-ig tartó sűrű időszakban, de a játékosok megkapták ezt a tervet, így tudják, mi vár rájuk. A megyei I. osztályú keret is velünk edz, így a heti két edzőmérkőzés bőven belefér a kemény munka mellett.
Indul a felkészülés. A bennmaradásért harcolhat a HFC. Fotó: Kuklis istván
Indul a felkészülés. A bennmaradásért harcolhat a HFC. Fotó: Kuklis István
A HFC keretéből egyelőre Kovács Zsolt és Bartyik Norbert távozhat.

– Az elsődleges cél, hogy fejlődjenek a saját nevelésű fiatalok, aztán hogy összerázódjunk a bajnokság második felére, és a hiányosságok jó részét kijavítsuk. A támadószekcióban vannak gondjaink, és ha lesznek távozók, muszáj lesz igazolnunk. Utolsó előttiek vagyunk, de előttünk három ponton belül van négy csapat is, azaz a bennmaradás egyértelműen elérhető – mondta Szűcs, akinek csapata az első edzőmeccsét jövő kedden játssza (a pontos program keretes írásunkban).

A további három megyei alakulat közül a SZEOL SC és a Makó január 10-én, a Szeged-Grosics Akadémia január 15-én játszik.
Felkészülési meccsek

A Hódmezővásárhelyi FC felkészülési mérkőzéseinek időpontjai, január 15. (kedd), 17 óra: HFC–Tiszakécske; január 23. (szerda), 18 óra: Csongrád TSE–HFC; január 26. (szombat), 11 óra: HFC–Szarvas; január 30. (szerda), 18 óra: HFC–Tiszasziget; február 2. (szombat), 11 óra: Szeged-Grosics Akadémia–HFC; február 6. (szerda), 17 óra: HFC–Békéscsaba II.; február 9. (szombat), 10 óra: HFC–Orosháza; február 13. (szerda), 18 óra: HFC–SZEOL SC; február 16. (szombat), 10 óra: HFC–Kiskunfélegyháza; február 23. (szombat), 10 óra: HFC–Nagyszénás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyert az SZVSE: a női tornával megkezdődött az új év-Szkítasport-kupa

A női tornával megkezdődött a domaszéki sportcsarnokban Márki Ferenc és Cs. Tóth Zoltán szervezésében az Új év-Szkítasport-kupa kispályás labdarúgótorna. Tovább olvasom