Hallgassa élőben!
2021. 01. 05. 13:24 |

Megkezdtük 2021-et, azaz inkább folytattuk 2020-at. A sport világában minimális volt az a leállás, amely máskor hetekre, esetleg több mint egy hónapra pihenőt parancsol a pályákon. A koronavírus miatti el- és lemaradást pótolni kell valamikor, és erre a csendes január alkalmas.

Az európai top futballbajnokságok követték az angol hagyományt, és az új év első napjaiban már játszottak például Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban is. De elég, ha a Naturtex SZTE-Szedeák együttesét említjük, amely idén már túl van egy győztes székesfehérvári bajnokin, ma pedig jön a második 2021-es meccs.

Kukába 2020-szal, felejtsük el! Ez az a mentalitás, amely leginkább jellemzi az embereket a pandémia hatásai miatt. Ám másképpen is hozzá lehet állni. Például úgy, hogy éppen ez volt az az év, amelyből tanulnunk kell. Mert 2020-ban fokozottan azt kellett csinálnunk a magánéletben is, mint a sportpályákon. Azonnal reagálni a váratlan eseményekre; rögtön, a másodperc törtrésze alatt lehetőleg jó döntést hozni; mindjárt választ adni a kérdésekre. A kiragadott példák kapcsán a magánéletünk is egyfajta sporttereppé vált, megtanultunk alkalmazkodni a helyzetekhez, amelyekről azt éreztük, sokszor tőlünk függetlenül alakultak ki.

És ne felejtsük el, ha minden jól alakul, nyáron előbb labdarúgó-Európa-bajnokság következik (június 11. és július 11. között), majd a szintén tavalyról elhalasztott olimpia Tokióban (július 23. és augusztus 8. között). Tetszik vagy sem, a tavaly vagy inkább azelőtt elkezdett munkának idén kell hogy eredménye legyen. És ez igaz a két érintett eseményen kívül valamennyi, 2020-ról átütemezett nemzeti, világ- és Európa-bajnoki sportrendezvényre is.

Lassan megszokjuk a zárt kapus meccseket, pedig talán csak néhány hét, és ismét mehetnek a szurkolók a létesítményekbe – megint csak Anglia: ott már maximalizált létszámban, de vannak nézők a futballmeccseken.

Azaz 2021 nem lehet teljes 2020 nélkül. És így jön ki a matek: 20 meg 21 az 2021.

Hozzászólások