Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 26°C Még több cikk.

Karácsonykor töltött káposzta is jut a szeretetládába

Szeged - Adakozó és rászoruló talált egymásra nagyon gyorsan karácsony másnapján délelőtt Szeged harmadik, nemrégiben új helyre költöztetett szeretetládájánál a Lechner téren.
– Volt, hogy hoztam is és vittem is – mondta Kovács István, aki a Lechner téri szeretetládánál, a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség kápolnája mellett várta, hogy a délelőtt még üres dobozt valaki étellel töltse meg. Várakozás közben a 77 éves nyugdíjas megosztotta velünk élete történetét, mesélt egészségügyi állapotáról, a műtétjéről, feleségéről, aki minden egyes gyermekük megszületésekor csak fiatalodott, és természetesen szóba kerültek a gyerekek is, akikről büszkén mesélt István.
Édességet, lekvárt, kalácsot hozott a Lechner téri szeretetdobozba Kenéz Ferenc (balról) és felesége. Fotó: Frank Yvette
Édességet, lekvárt, kalácsot hozott a Lechner téri szeretetdobozba Kenéz Ferenc (balról) és felesége.
Fotó: Frank Yvette
A szeretetládára visszatérve csak annyit mondott, 77 éves korára megtanulta a rendet, ő mindig hagy másnak is. – Sütemény, kenyér szokott benne lenni, de múltkor találtam két doboz sört, de az biztos csak véletlen volt – mosolygott István, mire megérkezett Kenéz Ferenc és felesége, Mária, akik rendszeresen hordanak élelmiszert Szeged három szeretetládájába.

Mint megírtuk, a harmadik szeretetládát múlt héten költöztették új helyre, a Lechner téri Szegedi Görögkatolikus Egyházközség kápolnája mellé a Párizsi körútról. (2018. december 19.: A Lechner térre költöztették a szeretetládát) Az első ládát 2015. január 5-én helyezték ki a rókusi templomnál. A másodikat két éve a Kazinczy utcai evangélikus templomnál, a Tisza Lajos körút felől. A pécsi példára indult kezdeményezést, a szeretetláda ötletét, ahová bárki betehet élelmiszert, nyolc szegedi önkéntes vetette föl még 2015 elején. A civil aktivisták a Facebookon szerveződnek.
Fotó: Frank Yvette
Fotó: Frank Yvette
– A múltkor a rókusi templomnál a befőttek le voltak borigatva a földre. Akkor miért nyúl hozzá, ha nem szereti? Biztos nem volt gyerekszobája. Mondjuk, nekem se volt... – méltatlankodott István, miközben Ferenc és Mária édességgel, kaláccsal, lekvárral, szaloncukorral, és külön erre az alkalomra készült, egyedi, mézeskaláccsal és szaloncukorral díszített ajándékcsomagokkal töltötték fel a dobozt. Amint megérkeztek, rögtön ott termett még egy rászoruló, aki a fényképezőgép láttán szemérmesen hátrébb húzódott. Mária elmondta, hogy a Tisza Lajos körúti ládába már korábban vittek ételt, de ide is visszatérnek majd, amint kész az ünnepi töltött káposzta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztaszer után Forráskúton és Bordányban is bezár a takarék - ATM-ből vehetnek fel pénzt

Pusztaszer után Forráskúton és Bordányban is bezár a takarék - ATM-ből vehetnek fel pénzt
Pusztaszeren már bezárt, Forráskúton és Bordányban a napokban csukja be kapuit a 3A Takarékszövetkezet. A vezetőség számára veszteséges a fiókok fenntartása. ATM-ekkel oldják meg a problémát. Tovább olvasom