Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Visszakövethető a tyúkólig az eredet

Visszakövethető a tyúkólig az eredet
Nem kell feltétlenül hűtőben tárolni a tojást, kamrahőmérsékleten, 18 fok alatt is eláll. Jelöléséből sok mindent megtudhat a vásárló: kiderül, import vagy hazai, a tyúk ketreces vagy természetes tartású, de a megye és az üzem is beazonosítható.
– A tojásokon látható egy karaktersor, ebből a legfontosabb talán az első szám. Ha ez 0, akkor biológiai tartásból származik, ez lenne az igazi kapirgálós tyúk produktuma. Az 1-es számmal jelzett szintén a természetes igényeknek megfelelően tartott állattól származik, de ezeket, ha megbetegednek, antibiotikummal kezelik, és időnként tápot is kaptak.

A 2-es szám a mélyalmos tartást jelenti, itt a tyúkok már be vannak zárva, hangár méretű épületben „termelnek", amit úgy tesznek kényelmesebbé, hogy az alját vastagon szalmával borítják. A 3-as jelzésű tojást termelő tyúkoknak nem sok örömük van az életben, meglehetősen szűk ketrecből nézik a világot, amiből persze semmit sem látnak.
 

Az első szám után jön az országkód, ami magyar tojásnál HU, majd következik a megyekód, ami Csongrád esetében a 05. Ezután jön az állategészségügyi kerület sorszáma, ez például a ruzsai tojásüzemnél, a Kla-Man farmnál 2-es. Utána jön egy T-betű, ami a tojás jele, majd következik az állattartó telep sorszáma – az említett ruzsaiaké a 13-as. Az ezt követő / jel után az istállók száma olvasható – Ruzsán kettő van, ez egyes vagy kettes.
 
Jelöletlenül
Vannak még a jelöletlen tojások, ezeken nincs karaktersor. Olyan állományból származnak, ahol ötvennél kevesebb állat van, vagyis jó eséllyel kisüzemi, háztáji kapirgálós tyúkok termelése. Lehet persze ez is ketreces tartású, különösen akkor van erre esély, ha ipari mennyiségben árulják a kevesebb mint 50 tyúk produktumát.

Klazsik Györgytől, a Kla-Man farm agrármérnök tulajdonosától megtudtuk, jó esetben már három nap után a boltok polcaira kerül a friss tojásuk, aminek a szavatossági ideje 28 nap. Ennél egy héttel rövidebb ideig tarthatja a polcon az üzlet, hogy a háziasszonyoknak is legyen játékterük.

A szakember hangsúlyozza, ez a 28 nap nem szentírás, ha a tojás ép, nincs lemosva, rajta van a védőréteg, akkor nehezebben romlik meg. Nem kell feltétlenül hűtőben tárolni, elég a 18 fok alatti kamrahőmérséklet is. A szétfolyó sárga már az „öregedés" jele, de a legtöbbször akkor sincs még baja, csak inkább rántottának való, mint szemre is tetszetős tükörtojásnak.

Antal Emese dietetikus az M1 reggeli műsorában azt hangsúlyozta, ha a boltban a hűtőből vettük ki a tojást, jó, ha otthon is abban tartjuk. Ha szabad polcról vásároltunk, nem kell lehűteni, elég a hűvös spájz vagy a garázs is. Ha mégis a hűtőben köt ki, ne az ajtóban kialakított helyére rakjuk, mert a gyakori nyitástól sok levegő éri, és akár meg is sérülhet. Felhívta a figyelmet, hogy a főtt tojás tovább eltartható, szemben a somlói galuskába vagy a majonézbe beledolgozottal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul a tavaly nyílt algyői szabadstrand

Megújul a tavaly nyílt algyői szabadstrand
Algyőn tavaly júniusban nyitotta meg kapuit a helyiek és a településre látogatók számára a szabadstrand, miután az önkormányzat áthelyezte a kishajókikötőt. Tovább olvasom