Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Felmérik a város természeti állapotát a környezetvédők

Országosan csaknem háromszáz szervezett pályázott a Mol Helyi Érték programjára, közülük negyvenet díjazott összesen húszmillió forintos támogatással az olajcég.
A támogatottak közé került a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete is, akik már hozzá is láttak a „Csongrád környezeti és természeti állapotának vizsgálata, népszerűsítése„ című programjuk megvalósításához.

A környezetvédők a féléves projektben a tagság mellett tizenöt önkéntesre és legalább negyven középiskolásra is számítanak a Batsányi János Gimnáziumból és a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskolából, akiknek ez beszámít az érettségihez szükséges közösségi szolgálatba is.

– A programunk célja, hogy az elvégzett vizsgálatokkal feltárjuk azokat a környezeti ártalmakat, amelyek veszélyeztetik természeti környezetünket és a lakosság egészségét. Ezek kimutatásával, elháríttatásával hozzá szeretnénk járulni a szebb és élhetőbb környezet kialakításához, a lakosság közérzetének, egészségügyi állapotának javításához. – mondta el a projektről Deák József.

A környezetvédők elnökétől megtudtuk, a most induló program során levegőminőség vizsgálatokat végeznek, felkutatják az illegális hulladéklerakókat és bemutatják a csongrádiaknak a helyi természeti értékeket is. Egyik legfontosabb feladatuk a vízszennyezettség mérése lesz, mivel a csongrádi tanyákon élő lakosok egy része ásott és nortonkutakból szerzi a vizet. Korábban ezekből a kutakból olyan vízmintát is mértek, amelynek a magas volt a nitráttartalma, ez pedig egészségre ártalmas is lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtökön kezdődik a könyvhét

A Szentesi Városi Könyvtár is csatlakozott a 90.Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok… Tovább olvasom