Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

A Győr nyerte a nyolcasok versenyét az evezősök országos bajnokságának zárónapján

A nőknél a Danubius nyerte a nyolcasok versenyét Csepelen.
A férfiaknál a Győr, a nőknél a Danubius nyerte a nyolcasok versenyét Csepelen az evezősök országos bajnokságának zárónapján.

A vasárnap négypárban is győztes Danubius biztos pontjának bizonyult Bene Dorottya, aki két héttel ezelőtt a plovdivi világbajnokságon a női mezőnyben egyesben a magyar csapat egyetlen indulója volt. Az Egyesült Államokban tanuló versenyző az MTI-nek elárulta: ezúttal csupán pár napra, kifejezetten az ob-ra érkezett haza.
    
"Csütörtökön jöttem, és kedden már utazom is vissza. Még a bulgáriai vb után is ki kellett mennem vizsgázni, és most is újabb vizsgák várnak rám. A repülőút alatt szoktam készülni" - mondta.
    
Kiemelte: élvezte az ob-t, amelyen úgy érzi, jobb formában teljesített, mint a vb-n.
    
"Saját számomban, könnyűsúlyú egypárban nyertem, de örültem az egypárban szerzett második helynek is, mert ott igazából a döntő volt a célom" - nyilatkozta.
    
Bene legközelebb májusban tér vissza Magyarországra, miután letudta az iskolai kötelezettségeit, és - amint jelezte - utána mindent elkövet, hogy ismét tagja legyen a válogatottnak.
    
Polivka Dóra - aki kettes egységben Krémer Eszterrel idén egyetemi vb-n és Eb-n aranyérmes lett, és a felnőtt világversenyeken is letette névjegyét - elmondta: klubjukon belül elsősorban a nyolcasra tekintettek kiemelt számként.
    
"Éveken át a Danubiusé volt az ob-arany, de az elmúlt két évben nem sikerült nyerni. Ezért most nagyon fontos volt számunkra visszaszerezni az elsőséget, ami sikerült is" - emelte ki.
    
A pénteken saját számában aranyérmes egység szombaton kétpárban harmadik lett. Polivka elmondta: utóbbi esetében sem lehetnek csalódottak, mert jó pályát mentek, ami ezúttal ennyire volt elég.
    
Pétervári-Molnár Bendegúz, aki a sportág királyszámának tekinthető egypárban indult a riói olimpián, illetve az idei vb-n is, az MTI-nek kifejtette: az ob-ra három aranyéremért jött, ehelyett be kellett érnie három ezüsttel.
    
"Rendkívül hullámzó volt ez az idényem, elsősorban betegségek hátráltattak. A szezon zárását követően ezért most egy alapos kivizsgálás vár rám, hogy megtaláljuk az okát" - mondta.
    
Pétervári-Molnár elárulta: az olimpia után a hatékonyság érdekében technikát váltott, de az idei volt az első év, amikor kifejezetten az egyesre koncentrált.
   
 "Az év legfontosabb versenyén, a vb-n végre minden összejött, jól mentem, csak azt sajnálom, hogy a B döntőre a vírusos betegség miatt kidőltem. A fejlődésem azonban dinamikus, és ha nem jön közbe semmilyen probléma, akkor jövőre az olimpiai kvóta megszerzése nem jelenthet gondot" - mondta.
    
Galambos Péter három aranyéremmel zárta az ob-t, a váciak versenyzője két egypárt követően vasárnap könnyűsúlyú kétpárban bizonyult a legjobbnak.

Eredmények, a győztesek:
férfiak:
könnyűsúlyú kettes (10 induló): Győri AC (Forrai Dávid, Szigeti Roland) 6:41.50 p
könnyűsúlyú kétpár (7/olimpiai szám): Vác VEC (Csiszár Péter, Galambos Péter) 6:30.19 p
négypár (13/o. sz.): Vác VEC (Szklenka Bence, Bácskai Máté, Ács Kristóf, Varga Tamás) 5:46.48 p
nyolcas (12/o. sz.): Győri AC (Forrai Dávid, Ocsenász Gergő, Papp Gergely Márton, Sőnfeld Álmos, Szabó Bence, Szlovák Bence, Szlovák Rajmund, Szigeti Roland, kormányos: Kiss Bence) 5:37.19 p

nők:
könnyűsúlyú kétpár (4/o. sz.): Bajai SSC (Döbröntey Réka, Bartos Adél) 7:19.65 p
négypár (6/o. sz.): Danubius NHE (Tremmel Flóra, Bene Dorottya, Krémer Eszter, Polivka Dóra) 6:33.87 p
nyolcas (5/o. sz.): Danubius NHE (Liptai Zsófia, Alliquander Anna, Sarlós Erzsébet, Bene Dorottya, Tremmel Flóra, Elek Boróka, Polivka Dóra, Krémer Eszter, kormányos: Balog Csaba Roland)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamilton nyerte meg az Orosz Nagydíjat

Hamilton nyerte meg az Orosz Nagydíjat
Másodikként csapattársa, a pole pozícióból startoló finn Valtteri Bottas, harmadikként pedig… Tovább olvasom