Délmagyar logó

2019. 03. 23. szombat - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Hely a tetőn: ez az AMG alap

Korábban az AMG GT négyajtós kupéjának erősebb változatait, az 53 és a 63 jelzésűeket mutatták be, ám nemrégiben elkészült a legolcsóbb kivitel, a 43-as is. Azért ez sem ,,fapados", 31 millió forint felett indul az ára - és azért még lehet bele pakolni.
A sziluett masszív, egyben van, hozza a klasszikus, kötelező elemeket a hosszú orral, folyamatosan lejtő tetővonallal, az elegáns, kerek farral – és persze a keret nélküli ajtók is sokat dobnak a látványon. Belül a már megszokott minőségi tér, a teljesen digitális és szabadon konfigurálható műszeregységgel, a sportosságot pedig jól hangsúlyozzák a karbonbetétek. A felhasznált anyagokba, a megmunkálás minőségébe, az illesztésekbe nem nagyon lehet belekötni. Családi autónak azért persze túlzás, ám a 456 literes csomagtartóba befér akár egy babakocsi is.

A menetteljesítmény le- nyűgöző, a háromliteres motorral szerelt GT 43 4MATIC+ 367 lóerős. Ezzel kevesebb mint öt – 4,9 – másodperc alatt katapultál százas tempóra a több mint kéttonnás – 2040 kg – menetkész tömegű autó.
A végsebesség 270 kilométer/óra, vagyis nem „lövi le" a rendszer 250-nél. A névleges nyomatékhoz tartozó fordulatszám 5500–6100, a maximális pedig 6800. És természetesen alapáron jár az autóhoz a 4MATIC+ névre keresztelt intelligens négykerék-hajtás. 

Az egyik szakportál szerint nem mindenki él a lóerőháború bűvöletében Nyugat-Európában sem, aki négyajtós AMG GT-t vesz, viszont a százezer euró sokak számára afféle lélektani határ, ha autóvásárlásról van szó. Nekik jó ajánlat a legújabb AMG GT 43-as típusszámú, amelybe az új Mercedes turbómotor csökkentett teljesítményű változata került. A szakújságírók szerint olyan szempontból is érdekes ez az autó, hogy ezzel jelölik ki az önálló AMG márka kiindulópontját: minden, ami ennél olcsóbb, már csak „mezei" Mercedes lehet.

Szegeden, a Pappas szalonjában látható autó induló ára nettó 24,7 – a bruttó 31,4 – millió forint, természetesen temérdek kényelmi és biztonsági extrával szerelt már az úgynevezett alapváltozat is. A kiállított modellhez azért még rendeltek ezt-azt, ahogy faluhelyen mondják: megnyomták a ceruzát. Így a vége, a fogyasztói ár 30 ezer forint híján 45 millió forint lett.
Négy nyomtatott oldalon sorolják a pluszt, nettóban, vagyis az alábbi számokra még rájön a 27 százalékos áfa.
A gyémánt fehér metálfényezés például 520 ezer forint, a valóban exkluzív nappa bőr belső felára bő 1,5 millió forint – utóbbi ezzel a legdrágább extra kiegészítő is. Az AMG aerodinamikai csomag szűk, a karbon optikás díszítőelem bő 900 ezer, ahogy a V8 – külső styling-csomag is ennyit kóstál. A szuper könnyűfém keréktárcsakészlet felára 350, a kapcsolható AMG Performance kipufogórendszeré pedig 570 ezer forint. 

Így legózzák össze a kis AMG-t a nagyok jeligére szűk 400 ezer plusz az elektromos ülés a memóriacsomaggal, és további bő 600, ha az AMG Performace is. 350 ezer az elektromos tolótető és 270 a Burmester térhatású hangrendszer. Húzós tétel még az AMG RIDE CONTROL + sportfutómű adaptív állítható lengéscsillapítással – ezt 600 ezer forintért adják, de közel ennyi a COMAND Online multimédia-rendszer, vagyis a szuper navigáció, telefon, audió, videó és az internet egyben. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elektromos Jaguar lett a 2019-es év autója

Elektromos Jaguar lett a 2019-es év autója
Először hozott holtversenyt az év autója választás, ezen a 26 millió forintos induló árú Jaguar… Tovább olvasom