Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 29°C Még több cikk.

Csak annyit kellett mondania, hogy ő egy államtitkár, és máris vihette haza a laptopokat

A csaló több millió forinttal károsított meg főleg műszaki cikkeket árusító boltokat.
A rendőrségre 2018 októberében érkezett feljelentés arról, hogy egy férfi több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet - számolt be az esetről a police.hu.

A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és látókörükbe került egy helyi férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével és több, hasonlóképpen elkövetett csalással is.

A nyomozás adatai szerint a férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat. A debreceni lakos így több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza.

A közlemény szerint az volt a módszere, hogy előre felhívta az üzleteket, bemutatkozott, mint államtitkár és a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket.

A férfi azért, hogy még hitelesebb legyen, a nem létező kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy még a személyi igazolványát is megmutatta az eladóknak, mondván ő az, akit az államtitkár a telefonban említett.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták B. Istvánt és 2019. július 9-én bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miniszteri eskütétellel és szavazásokkal zárul a parlament nyári ülésszaka

Miniszteri eskütétellel és szavazásokkal zárul a parlament nyári ülésszaka
Az Országgyűlés pénteken fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát. Tovább olvasom