Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

Agrárminisztérium: több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban

Több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban, ami 176 ezer kérelem támogatását jelenti - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
A tárca a közleményben azt írta, Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon elmondta, a 20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, és a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják.
  
Emiatt is döntött úgy az Irányító Hatóság, hogy az energiahatékonyságot támogató pályázatot a következő szakaszhatárnál, február 19-én felfüggeszti. A 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra - a 2018. januári megjelenése óta - mindösszesen 25 milliárd forint igény érkezett be.
   
Annak érdekében, hogy a fel nem használt összeg eredményesen szolgálja az agrárium fejlődését és más, népszerűbb felhívások keretében legyen felhasználható, az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat annak átcsoportosítási lehetőségéről az Európai Bizottsággal.
  
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a felhívás keretében a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari kisvállalkozások energiahatékonysági projektjeit eddig már mintegy 7 milliárd forint megítélésével támogatta a tárca, ami 128 nyertes beruházást jelent.
   
Az előadás keretében a nemrégiben duplájára emelt keretösszegű Tanyafejlesztési Programról is szó esett. Az államtitkár arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló, 2,4 milliárd forintos keret első és második célterületére február 11-ig nyújthatják be kérelmeiket a tanyagondnoki szervezetek és a tanyai gazdálkodók.
  
A kiírás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhető el - tették hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fűzfa utcában született a Pál utcai fiú - Bessenyei Ferenc szülői és nagyszülői háza ma is áll

A Fűzfa utcában született a Pál utcai fiú - Bessenyei Ferenc szülői és nagyszülői háza ma is áll
Bár Bessenyei Ferenc a Pál utca 63. szám alatti otthonát is szülőházának tekintette, igazából a Fűzfa utca 6. szám alatt született. Mindkét otthon megvan még. A Fűzfa utcai házon vasárnap - Bessenyei Ferenc 100. születésnapján - emléktáblát avatnak. Tovább olvasom