Hallgassa élőben!

Folytatta veretlenségi rekordját a Mezőkövesd, óriásit hajrázott az Újpest

A Mezőkövesd kétgólos győzelmet aratott a vendég Zalaegerszeg felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szerdai játéknapján.

A ZTE legyőzésével folytatta veretlenségi rekordját a Mezőkövesd

A hazaiak a sikerükkel tovább javították klubrekordjukat, ugyanis immár 11 kör óta veretlenek az élvonalban, a zalaiak viszont a kudarcukkal a kiesést jelentő 11. helyen maradtak.

A Mezőkövesd kezdte jobban a találkozót, míg a Zalaegerszeg semmiféle veszélyt nem jelentett a hazaiak kapujára. A tizedik percben ugyan a kapufa megmentette a vendégeket a góltól, de a végig lendületesebben és céltudatosabban futballozó Mezőkövesd később mégis előnybe került egy potyagólnak köszönhetően. A szünet előtt ráadásul egy pontos lövéssel megduplázta az előnyét.

A kék-fehéreken a szünetben végrehajtott kettős csere sem segített, kifejezetten lassan és körülményesen játszottak, így a második játékrészben is a hazaiak voltak veszélyesebbek annak ellenére, hogy elsősorban a biztos vezetésük őrzésére törekedtek. A mérkőzés az utolsó negyedórára végérvényesen eldőlt, mivel az enervált ZTE emberhátrányba is került, ugyanis a szünetben csereként beállt Semedo három perc alatt kapott két sárga lapot. A hajrában is a Mezőkövesd szerezhetett volna gólt, de Martic lövése a keresztlécet találta el.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 2-0 (2-0)

Mezőkövesd, zárt kapus, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Cseri (30.), Vutov (40.)
piros lap: Semedo (75.)
sárga lap: Jurina (42.), Katanec (66.), illetve Favorov (32.), Tajti (41.), Semedo (73., 75.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
Szappanos – Farkas D., Pillár, Katanec, Vadnai – Besirovic, Martic, Cseri (Vajda, 67.) – Vutov (Nagy D., 83.), Chrien (Rui Pedro, 51.), Jurina (Vojtus, a szünetben)

ZTE FC:
Gyurján – Szalai D. (Papp L., 59.), Lesjak, Németh E., Bobál D., Bedi – Vass P. (Semedo, a szünetben), Favorov, Tajti (Németh D., 70.) – Koszta (Futács, a szünetben), Zimonyi (Kovács B., 71.)

A hajrában lőtt gólokkal nyert az Újpest a Budafok ellen

Az Újpest a 90. és 91. percben lőtt góllal nyert 2-0-ra a vendég Budafok ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, szerdán.

A gyenge iramú első félidőben az Újpest irányított ugyan, de a kapura nem jelentett veszélyt. A vezetést azonban még így is könnyen megszerezhette volna, de a 16. percben Mitrovic büntetőjét Bese kivédte, míg Croizet a 34. percben az egyetlen formás hazai akció végén lőtt kapu mellé ígéretes helyzetből. A Budafok fiatal támadói lendületükkel nem tudtak érvényesülni, a vendégek támadásait hamar megszűrték a rutinos házigazdák.

A második játékrész Zsóri két lövésével kezdődött, majd ismét az Újpest kezdeményezett, de sok technikai hiba miatt nem tudott veszélyeztetni. A védekezésre kényszerített vendégek sokszor csak taktikai szabálytalanság árán tudták megállítani a hazaiakat. A fordulatot Kulcsár kiállítása hozta meg, onnantól kezdve kizárólag Bese bravúrjaival tartotta a döntetlent a Budafok. A 90. percben Mitrovic távoli lövése megpattant Csongvain, amellyel megszerezte a vezetést az Újpest, majd egy perccel később Perosevic biztosította be a hazai győzelmet.

Az Újpest a legutóbbi hét tétmérkőzéséből a hatodikat tudta megnyerni.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Újpest FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Pintér
gólszerzők: Csongvai (90.), Perosevic (91.)
piros lap: Kulcsár K. (74.)
sárga lap: Kutrumpisz (16.), illetve Bese (14.)

Újpest:
Banai – Kastrati, Kutrumpisz (Csongvai, 57.), Ristevski – Pauljevic (Bacsa, 82.), Mitrovic, Onovo (Bjelos, 92.), Croizet (Szakály P., 57.), Antonov – Beridze, Stieber Z. (Perosevic, 57.)

Budafok:
Bese – Huszti A., Jagodics, Oláh, Zeke (Medgyes, a szünetben) – Csonka, Micsinai – Ihrig-Farkas (Margitics, 86.), Kovács D., Skribek (Szabó M., 56.) – Zsóri (Kulcsár K., 62.)

Haraszti duplájával pontot rabolt a Paks Fehérvárról

A Paksi FC kétgólos hátrányból egyenlített Haraszti Zsolt duplájával a MOL Fehérvár FC otthonában szerdán, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának zárómérkőzésén.

A fehérvári gárda a 2021-es naptári évben öt meccsből egyet sem nyert meg hazai pályán.

A vendégcsapat volt aktívabb a mérkőzés elején, de a vezetést a hazaiak szerezték meg: egy gyors ellentámadás végén Ivan Petrjak volt eredményes. A forgatókönyv hasonló volt a folytatásban is, a Paks próbálkozott többet, a Fehérvár pedig próbált a megszerzett labdákkal gyorsan az ellenfél kapujáig jutni. Újabb találat a szünetig nem esett, köszönhetően főként a feladatukat magabiztosan ellátó kapusoknak.

A második félidő elején is a Tolna megyei alakulat birtokolta többet a labdát, miközben a Fehérvár a kontralehetőségekre várt, és ezek egyikét Budu Zivzivadze révén kihasználta. A Paks nem adta fel, tovább rohamozott, ennek eredményeként Haraszti Zsolt előbb szépíteni tudott, majd a hajrában kiegyenlített, s egyszersmind beállította a végeredményt.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
MOL Fehérvár FC – Paksi FC 2-2 (1-0)
MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött, v.: Vad II
gólszerző: Petrjak (11.), Zivzivadze (64.) illetve Haraszti (78., 85.)
sárga lap: Lorentz (31.), Tamás O. (33.)

Fehérvár:
Kovács D. – Bolla, Musliu, Stopira, Hangya – Fiola, Alef – Nego, Houri (Dárdai, 70.), Petrjak (Bamgboye, 76.) – Zivzivadze (Nikolics, 76.)

Paks:
Rácz G. – Lenzsér (Bertus, 30.), Böde (Vági A., 46.), Lorentz – Kulcsár D., Papp K. (Szabó B., 73.), Bognár I. (Haraszti, 46.), Tamás O., Szabó J. – Hahn (Szendrei, 58.), Sajbán M.

Forrás: MTI

Hozzászólások