Délmagyar logó

2019. 06. 24. hétfő - Iván 19°C | 27°C Még több cikk.

27 éve fúrt kutat újít fel a Mol: már a héten befejeződhet a munka a 47-es út mentén

Ezúttal lakott területen kívül dolgozik a Mol, nem új kutat fúrnak, hanem egy 27 éve meglévőt újítanak fel, a munka során 2400 méter mélységig mentek le. Zajvédő falra nem volt szükségük, nem is érkezett az ügyben olvasói panasz.
Az algyői olajmezők fénykorát idézi az az aktivitás, amilyennel a Mol dolgozik mostanában Szegeden és környékén. Jelenleg éppen a forgalmas 47-es út mentén fúrnak, a Kastélykert Fogadó mellett, az Algyőre vagy Hódmezővásárhelyre ingázók nap mint nap látják a méretes acéltornyot, a tövében dolgozó embereket és munkagépeket. Ottjártunkkor temérdek hosszú cső volt még bekészítve, és ott álltak az óriáskonténerek is a munka során keletkező fúróiszapnak. 

Megkérdeztük a Molt, új kutat fúr vagy egy korábbit újít fel, milyen mélységig jutnak le, illetve meddig tart a munka. – Az algyői kút mintegy 2500 méter mély, 1992-ben fúrták, és korábban kőolajat termelt, csekély mennyiségű kísérőgázzal – írta válaszában a társaság, ám azt nem árulták el, mennyi szénhidrogént hoztak a felszínre a kút eddigi életében. Megtudtuk viszont, hogy a munkák során felújítják a kutat, azaz körülbelül 1900, illetve 2400 méteres mélységben „új szakaszokon képzik ki", hogy ismét termeljen. A látványos beavatkozás várhatóan már ezen a héten véget ér.
Torony az algyői mezőn - időszakos felújítás. Fotó: Karnok Csaba
Torony az algyői mezőn - időszakos felújítás. Fotó: Karnok Csaba
Az elmúlt években gyakran írtunk a Mol kútmunkáiról, ám leginkább lakossági panaszok nyomán kerestük meg a társaságot. Így volt ez a Majdáni sor sarkán (2016. június 14.: A kút zajjal jár Alsóvároson is) és a Délmagyarország sajtóházához közel, a Lidl parkolójánál is (2018. szeptember 14.: Csoportos alvásmegvonás – vasárnap befejezik a zajos fúrást Móravároson). Az utóbbi, Szeged centrumához legközelebbi területen két új kutat is fúrtak – sőt kora tavasszal volt egy kisebb finombeállítás is –, de olvasóink csak a másodiknál veszítették el türelmüket, s keresték meg panaszaikkal lapunkat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajon jobb a tudatlanság? - Horgas Ádám életsűrítménye a kisszínházban

Vajon jobb a tudatlanság? - Horgas Ádám életsűrítménye a kisszínházban
Charlie Gordon élete gyökeresen megváltozik egy új orvosi kísérlet miatt. Bizakodás, szerelem, egy… Tovább olvasom