Délmagyar logó

2019. 07. 22. hétfő - Magdolna 21°C | 31°C Még több cikk.

Három kérdés, aki válaszol: Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora

Szeged - 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális témákra. Ezúttal Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát kérdeztük, aki tegnap Szabó József jogászprofesszor halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián vett részt Szegeden.
– Mi köti Szegedhez, és milyen gyakran látogat a városba?

– Szegedre jártam egyetemre, 1988 és 1993 között a JATE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója voltam. Itt avattak doktorrá 1993 februárjában, ezután elkezdtem másodállásban, tanársegédként közigazgatási jogot tanítani. 2003-ig tanítottam itt, hetente jöttem Budapestről. Nem vagyok fővárosi, csak oda költöztem, mert az Alkotmánybíróságon kaptam munkát. Sajnos ritkán jutok el Szegedre, pedig a családom egy része itt él. Örömmel jöttem erre a konferenciára, érdekelt Szabó József munkássága és személyisége.

Patyi András: Nem vagyok fővárosi, csak oda költöztem, mert az Alkotmánybíróságon kaptam munkát. Fotó: Schmidt Andrea
Patyi András: Nem vagyok fővárosi, csak oda költöztem, mert az Alkotmánybíróságon kaptam munkát. Fotó: Schmidt Andrea


– A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektoraként egyszerre kell szót értenie jogi, közigazgatási, katasztrófavédelmi szakemberekkel, rendőrökkel és katonákkal. Hogy megy ez?

– Úgy érzem, mindenkivel megtalálom a közös hangot. Az együttműködést elősegíti, hogy összeköt bennünket az, hogy feladatellátásra, a köz szolgálatára készítjük fel a növendékeket. Ez a katonai nevelés során jár a legerősebb szocializációs kényszerrel, hiszen a katonai szakra járó hallgatók már a Magyar Honvédség Ludovika zászlóaljának a katonái, honvédtisztjelölt, hivatásos jogviszonyban. Három szervezeti, tanári és diákkultúrának az összecsiszolásáról van szó, de jól haladunk ezen az úton.

– Milyenek a működés, az együttélés tapasztalatai?

– Egyetemünk a kilencedik-tizedik hónapban van működése óta, sikeresen megkezdtük az első tanévet. Pénzügyileg és gazdaságilag stabilak vagyunk. Az együttélés részben csak képletes, mert a három karunk három különböző helyen van Budapesten, nagyon messze egymástól. Az egyetem szervei működnek, a testületeket felállítottuk, a szabályzatok megvannak, kinevezték a tisztségviselőket, folyik a források szerzése. Nyáron a közigazgatási alap- és szakvizsgarendszer, illetve a közszolgálati továbbképzési rendszer alapvető működtetése, fejlesztése, vizsgaszervezés és számos egyéb részfeladat került az egyetemünkhöz. Nem egyszerűen csak integrálódik három korábbi intézmény, hanem a magyar közszolgálat továbbképzési központjává válik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lőszert keresnek a lézerközpont helyén

Megkezdődött a munka Öthalmon, az egykori szovjet laktanyában, a mintegy 60 milliárd forintos lézerközpont tervezett helyszínén. Tovább olvasom