Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 13°C | 25°C Még több cikk.

Hullámos lett az Ortutay utca: április közepéig kijavítják- fotók

A 765 millió forintos szegedi útfejlesztésnek több makkosházi utca is része volt ősszel, többek közt az Ortutay utca is, amely egy panaszos olvasónk szerint szinte hullámvasúttá vált a felújítás után. A hibákról tudnak, javítják.
Valószínűleg a járdához állíthatták a gépet a kivitelezést végző szakemberek, a megújított útszakasz ugyanis pont olyan hullámos, mint a mellette húzódó gyalogosjárda.

– Nagyon reménykedtünk benne, hogy végre járható utat kapunk. De még a korábban renovált Hont Ferenc utcával sem sikerült összeilleszteni, lyuk maradt a két aszfalt között, éppúgy, mint az utca közepén. Először az egyik, majd a másik sávon dolgoztak, összesimítani viszont már nem sikerült.
Hullámos lett az Ortutay utca. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA
A csatornafedőkről már nem is beszélve, az elhelyezésük hagy némi kívánnivalót maga után. Morzsolódik az aszfalt, tiszta kavics az egész – panaszolja közelben lakó olvasónk, aki a fejlesztés kapcsán már többször számonkérte az önkormányzatot, de minden alkalommal elutasítást kapott.
 

Jól látszik, ilyen csapadékos időben a vízelvezetés sem tökéletes, a mélyedésekben megáll a víz, az elvezető aknát pedig körbecsobogja, majd az út közepén lévő mélyedésekben halad tovább.

A történtek kapcsán megkérdeztük Makkosház képviselőjét. Kozma József elmondta, a megrendelő önkormányzat és a műszaki ellenőr az átadás során a munkaterületet bejárta, és mivel a kedvezőtlen időjárási viszonyok – havazás – miatt az esetleges hibák észlelése nehézségekbe ütközött, a megrendelő a műszaki átadáshoz csak feltételekkel járult hozzá.

– Az időjárás javulásakor, de legkésőbb április 15-éig az esetlegesen felmerülő, az üzemeltetést nem gátló, kisebb hibák – fedlapok szintbe emelése, vízállásos területek javítása, hézagkiöntés – felülvizsgálatának meg kell történnie. Az így észlelt problémákat a kivitelezőnek garanciális kötelezettség keretében el kell hárítania. A garanciális időszak egy év – részletezte a képviselő, hozzátéve, a lakossági panaszban jelzett hibákat már az önkormányzat műszaki illetékese is észlelte: helyenként hézagokat, fedlapok elcsúszását, aszfaltmorzsolódást.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs még influenzás beteg a megyében

Nincs még influenzás beteg a megyében
Nincs még influenza Csongrád megyében. A múlt heti jelentések alapján összesen 19-en fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel. Tovább olvasom