Délmagyar logó

2019. 03. 24. vasárnap - Gábor, Karina 4°C | 20°C Még több cikk.

Liftháza már van, a felvonóra még nincs pénze a GEMMA Központnak

Szeged - Egyelőre nem tudni, miből fizetik ki azt a speciális liftet, amellyel a halmozottan sérült gyerekeket szállítanák az épület szintjei között a GEMMA Központban. Az eddig érkező adományokból a liftház ugyan fölépült, a felvonót korábban ingyen felajánló cég azonban visszalépett.
– Szerkezetkész az épület, csak a belső burkolás és a festés van hátra, amit talán már mi magunk is meg tudunk csinálni. A liftet is megrendeltük, szeptember 20-ig szállítják és szerelik be, csak azt nem tudjuk egyelőre, miből fizetjük ki – mondta el Péntek Imréné, a GEMMA Központ vezetője, akit arról kérdeztünk, hogy áll a sérült fiatalok fejlesztését, foglalkoztatását végző intézmény speciális liftjének ügye.

Mint tavaly novemberben megírtuk, az intézményhez felvonót szerettek volna építeni, hogy a háromszintes épületben tudják mozgatni a halmozottan sérült diákokat. Jelenleg ugyanis csak a földszinten, emiatt zsúfoltabban tudják megtartani a foglalkozásokat, noha az épület másik két szintje is alkalmas lenne erre.
A liftaknával felszerelt külső lépcsőház építésével május közepére el is készültek – a kivitelezés eredetileg kalkulált 14 milliós költsége azonban a munka végére 22 millióra emelkedett. A GEMMA Központ – akárcsak a május végén átadott speciális játszótérre – adománygyűjtést hirdetett, illetve jótékonysági gálaestet is tartottak, és nagyobb összegű vállalkozói felajánlásokat is kaptak. A Szeged–Csanádi Egyházmegye 7 millió forintos támogatása nélkül azonban nem tudták volna kifizetni az építkezés költségét – hangsúlyozta az intézményvezető, aki hálás a sok segítségért.
A liftház elkészült, de üres. Fotó: Frank Yvette
A liftház elkészült, de üres. Fotó: Frank Yvette
Bár korábban egy felvonókkal foglalkozó szegedi cég felajánlott a GEMMA-nak egy liftet, de időközben vissza kellett lépniük, úgy tudjuk, anyagi okokból. Ezért jelenleg a liftház ugyan áll, sőt sikerült is kifizetni a teljes költségét, a gyerekek szállítására alkalmas liftre viszont még nincs meg a pénzük.

– Legfeljebb 6 millió forintba kerül egy olyan lift, amilyenre szükségünk lenne. Ez egy 12 személyes felvonó, amelyben 4 gyerek kerekesszékkel és kísérőkkel együtt elfér – részletezte Péntek Imréné, aki egyúttal lapunkon keresztül a nyilvánossághoz fordult, hogy támogatást kérjen azoktól, akik segíteni szeretnék az intézménybe járó sérült fiatalok és a velük foglalkozók életét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

8 éve nem használják a tartályt, most elbontják a gigantikus gáztározót

8 éve nem használják a tartályt, most elbontják a gigantikus gáztározót
Csaknem negyven éve meghatározó eleme az algyői látképnek a MOL harmincezer köbméteres, PB-gázt tároló tartálya, amelyet a napokban kezdtek bontani. Tovább olvasom