Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 29°C Még több cikk.

Több hónapot csúszik az építés, tavaszra készül el a pusztaszeri templom

Több hónapot csúszik az építés, tavaszra készül el a pusztaszeri templom
A falak már állnak, hamarosan a tetőszerkezet készítése következik Pusztaszeren, a Dózsa György utca végén. Azonban több hónapot csúszik a templomépítés, csak áprilisban adják át a tervek szerint a 122 milliós építményt.
Az épülő pusztaszeri Szentháromság-templom kapavágási ünnepségét már májusban megtartották, és a leendő bejárathoz is letették nyár végén az első téglákat. Az alapok is készen álltak már eddigre, azonban kiderült, csúszik a decemberi átadó, amit több egymásra ható körülmény eredményezett. A kivitelezést végző T-Complex ING Kft. munkatársától megtudtuk, az alvállalkozókkal akadtak problémák, egy váltást követően sikerült a célegyenesbe fordulniuk.

– Jelenleg a tartószerkezet betonozása, falazása tart, ezután a tetőszerkezet készítése lesz a következő nagy kivitelezési feladat. A fedési anyag előpatinásított felülete az esztétikai élmény mellé hosszú távú minőségi fedést jelent. Emellett az oltártérben kialakítandó körablak egy gyönyörű látványeleme lesz a templomnak.
Az egyedi homlokzati nyílászárókat és a beltéri ajtókat egy helyi vállalkozó készíti a tervezővel történő folyamatos egyeztetés alapján. A külső terek összefogása parkolóval, biciklitárolóval, kültéri miséző lehetőséggel, fák ültetésével, füvesítéssel lesz egységes szerkezetű. A belső és külső térben az akadálymentes használat is biztosítva lesz. A tervek szerint áprilisban átadható lesz a híveknek – tájékoztatta lapunkat Berta Zsuzsanna.

A 20 méter magas tornyú épület a Dózsa György utca végén készül. A településen járva viszont többektől azt a reakciót kaptuk, hogy értetlenül állnak a helyszín kijelölése előtt. Megkérdeztük erről a polgármestert is.
 
– Négy helyszínt jelöltünk ki a püspökség számára, ahová a templom épülhetett volna, az összes közül ennek volt a legminimálisabb negatív vonzata.

Egyébként sem szerettük volna a zöld területeket megszüntetni a község központjában, illetve épületeket lebontani. Így 200 méterre lesz a centrumtól a templom. Régebben ez úgy történt, hogy a templomok épültek fel először és azok köré a falu, nálunk épp a fordítottja történik, valószínűleg ez váltja ki a nemtetszést – magyarázza Máté Gábor.
Tavaszra készül el a pusztaszeri templom. Fotó: Török János - GALÉRIA

Régi álma válik valóra a pusztaszeri katolikus híveknek 122 millió forintból. A 64 férőhelyes templomban 20 fő befogadására alkalmas hittantermet is kialakítanak, továbbá a karzatról a 20 méter magas templomtoronyba is fel lehet majd jutni. Emellett infrafűtése lesz a templomnak, az ehhez és a térvilágításhoz szükséges energiát pedig napelemekkel biztosítják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy a négyzeten darab frankfurti virsli rendel - A grillázsból készült Dönci és Bendegúz is kitúrhatja a szerencsénket

Négy a négyzeten darab frankfurti virsli rendel - A grillázsból készült Dönci és Bendegúz is kitúrhatja a szerencsénket
Az év utolsó rohamában, 2018 utolsó napján a virslié és a pezsgőé a főszerep, de találkoztunk Döncivel, Bendegúzzal és Cézárral, a szerencsehozó, grillázsból készült malackákkal is. Tovább olvasom