Délmagyar logó

2019. 06. 19. szerda - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

A kiválóan teljesítő diákokat köszöntötték Szentesen - Fotók

Több mint százharminc tanuló kapott városi elismerést remek tanulmányi vagy sporteredményéért. A legjobb nebulók mellett felkészítői nevelőket is jutalmazták.
A szentesi önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ közösen szervezett ünnepséget a legjobb tanulók számára, akik sikeresen szerepeltek a megyei és az országos tanulmányi és diákolimpiai versenyeken. A diákok munkája mellett a felkészítő nevelőik áldozatát is elismerte a város, ők is jutalomban részesültek.

Az ünnepségen Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Szirbik Imre polgármester és Balázs József tankerületei igazgatói is köszöntötte a gyerekeket, majd átadták a díjakat. Árgyellán Anasztázia például két apropóból is kiérdemelte az elismerést, Apró Csenge Boglárkával és Fodor Mentával csapatban második helyezést értek el „Az én 21. századi könyvtáram" országos versenyen, egyéniben pedig harmadik lett az Országos Francia Nyelvi Szavalóversenyen.
 
 Komoly arcok és komoly eredmények. Több mint százharminc szentesi diák ért el kiváló megyei vagy országos helyezést. Fotó: Majzik Attila - GALÉRIA

– Bár informatikai pályázaton lettünk másodikok a csapattal, valószínűleg nem azon a pályán megyek majd tovább. Francia nyelv szakon szeretnék tanulni, de azt egyelőre még nem döntöttem el, hogy melyik középiskolában. – mondta el a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola hatodikosa.

Árvai Máté sportteljesítményével érdemelte ki a díjat, a csongrádi Poseidon Úszó Egyesület versenyzője a Diákolimpia „A" kategóriás úszóversenyének döntőben lett országos harmadik. – 200 méter mellen lettem harmadik a döntőben, ez a legerősebb számom. Szeretnék minél jobb eredményeket elérni a jövőben, felnőtt bajnokságot nyerni, az álmom pedig, hogy kijutok egy olimpiára. – beszélt terveiről a Horváth Mihály Gimnázium kilencedikes diákja.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar-amerikai közös hadgyakorlat kezdődött - fotók

Magyar-amerikai közös hadgyakorlat kezdődött - fotók
Csaknem kéthetes közös munka kezdődött hétvégén: az amerikaiak a műszaki ezred munkáját ismerhetik meg jobban, a szentesi katonák pedig a katonai rendész feladatokba láthatnak bele alaposabban. Tovább olvasom