Délmagyar logó

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Az új Stephen King-adaptáció, a Kedvencek temetője horrorként és drámaként sem működik - filmkritika

Hogyan dolgozzuk fel a feldolgozhatatlant, hogyan foghatjuk fel az ésszel fel nem foghatót? Ezek a legfontosabb kérdések Stephen King egyik legnyomasztóbb regényében, amiből mára már csak tragikomédia maradt.
Kezdjük az ítélettel: a legújabb Stephen King-adaptáció, a Kedvencek temetője nem jó film, horrorként és drámaként sem működik igazán. Ami mégis jó benne, azt a kiváló alapanyagnak köszönheti, ami pedig rossz... nos, annak számos oka van. Pedig a film elkészültének körülményei még egy nagyszerű drámai horrort ígértek. Hogy miért is? A rendezői székbe Dennis Widmyer és Kevin Kölsch került, akiknek a nevéhez éppenséggel az utóbbi évek egyik legnyomasztóbb horrorfilmje, a Tiszta tekintet fűződik. Vagyis joggal várhatta el az ember, hogy ha valakik, hát ők tényleg képesek lehetnek arra, hogy Stephen King 1983-as klasszikusát, az Állattemetőt a regényhez méltó színvonalon, annak fojtó, nyugtalanító hangulatát a lehető legnagyobb mértékben megragadva ültessék át a nagyvászonra. A rendezők előtt továbbá nemcsak egyetlen mintakép állt, hanem mindjárt kettő is, King regényét ugyanis már feldolgozták egyszer, 1989-ben – szerethető, mégis meglehetősen középszerű formában.

Tehát nemcsak egy jó, de egyszersmind egy kevéssé jó példa is állt az idei film alkotói előtt, színészfronton pedig sikerült bevenni a buliba Hollywood egyik legalulértékeltebb színészét, Jason Clarke-ot (A majmok bolygója, A bin Laden-hajsza), sőt a nagy öreget, John Lithgow-t (Becéző szavak, Garp szerint a világ) egyaránt. Ők egyébként köszönték szépen, éltek is a lehetőséggel, a rendezők és az írók viszont korántsem. King regénye a gyászról szól, illetve annak feldolgozásáról. Bátran, tabukat döntögetve beszél a halálról, és már a legelső oldaltól kezdve olyan depresszív és hátborzongató hangulatot teremt, amit sem az 1989-es adaptáció, sem a mostani nem képes visszaadni. Az új Kedvencek temetője pusztán felmondja a leckét, csaknem mindvégig a külső körülményekre és néhány hirtelen ijesztgetős jelenetre szorítkozva. Új házba költözik a Creed család: anya, apa, kislány, kisfiú és Church, a macska. Van egy ijesztő állattemető a házuk környékén. Van egy fura bácsi a szomszédban. Egy rossz szellem kísérti apát. Egy rossz emlék kísérti anyát. Ezután a macska elpusztul, a fura bácsi pedig megmutatja a családfőnek, mi van az állattemetőn túl. Hősünket ekkor megbabonázza a halál, és innentől kezdve nem szabadul szorításából.

Nagyjából ennyi minden történik a film első felében. Ekkor még az alapozás zajlik, a hangulatteremtés, amit utólag akár jól sikerültnek is nevezhetünk, már ha a film utolsó húsz percével hasonlítjuk azt össze. A film első felének legfeljebb azt lehet felróni, hogy ritmustalan, ide-oda kapkodó, igazán semmit ki nem bontó, emellett azonban még kellően érdekes és hangulatos. Az istent játszó ember drámájához ugyanakkor kevés, hiába tesz meg mindent karaktere elmélyítése érdekében Jason Clarke. Látjuk és értjük, mi zajlik a vásznon, de ahhoz nem vonódunk be a történetbe eléggé, hogy át is érezzük a hősünk tragédiáját. A film nem ás le a lélek mélyére, a befejezés pedig gyakorlatilag kiheréli az alapanyag esszenciáját. King egy mélyen megdöbbentő zárást írt a regényéhez, a film viszont tragikomédiává silányítja a koncepciót. Nem tudom, honnan jött ez az ötlet, de hogy köze nincs az eredeti mű, sőt a mostani film szellemiségéhez, az is biztos. Az alkotók felköptek, azután aláálltak, mert összekeverték a gyászról szóló Kedvencek temetőjét egy fekete humorral átszőtt zombis horrorvígjátékkal. Ám nem is ez fáj a legjobban, hanem az, hogy egy kitűnő regényből tisztességes iparos munka lett, semmi több.

10/5

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Isten éltesse! Bodrogi Gyula 85 éves

Isten éltesse! Bodrogi Gyula 85 éves
Április 15-én lesz nyolcvanöt éves Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező,… Tovább olvasom